Franciaországban jelenleg nem indokolt a negyedik oltás

0

Franciaországban nem indokolt jelenleg a koronavírus elleni oltás negyedik adagja, és kontra-produktív hatással lenne a közvéleményre is – közölte a kormányzati oltási stratégiáért felelős szervezet, a COSV.

„A rendelkezésre álló adatok jelenleg nem indokolják második emlékeztető oltás, azaz a vakcina negyedik adagjának bevezetését, jóllehet a kérdés legitim a járvány terjedésének jelenlegi nagyon magas szintje miatt”

– írta a kormánynak ajánlásokat készítő szervezet a január 19-i jelentésében, amelyet csütörtökön tett közzé az AFP francia hírügynökség. Kivételt jelentenek az autoimmun betegségben szenvedők, akiknek a COSV már korábban ajánlotta a második emlékeztető adag beadását.

A többiek számára – a szakemberek álláspontja szerint – nincs jelentős hozadéka az esetleges második emlékeztető oltásnak. A kormányzat számára ajánlásokat készítő szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy egy azonnali negyedik oltási kampány kontraproduktív hatással járna, mert a közvélemény könnyen értelmezhetné az oltakozás hatékonyságának megkérdőjelezéseként, s a túl gyakorinak tekintett oltás az attól történő elfordulás kockázatával is járna.

A kormányzati szervezet ugyanakkor nem zárta ki, hogy újabb tudományos adatok tükrében a jövőben módosíthatja az álláspontját.

A COSV viszont fokozott figyelemmel kíséri azon kórházban ápolt, 80 éven felettiek állapotának alakulását, akik már megkapták az első emlékeztető oltást. Az ő esetükben december elején emelkedett a kórházi ápolásra szorulók száma, s amennyiben ez a folyamat folytatódik a következő hetekben, elképzelhető, hogy a COSV ajánlja majd ennek a korosztálynak a negyedik oltás felvételét – jelezték a szakemberek.

A 65 éven felüliek számára szeptemberben kezdődött meg a harmadik oltás kampánya, amelyet fokozatosan terjesztett ki a kormány novembertől a 12 éven felüliek számára. Eddig az oltásra jogosultak 60 százaléka (34,5 millió francia) kapta meg az emlékeztető adagot, s naponta több mint 200 ezerrel nő a számuk.

A napi esetszám heti átlaga az előző héthez képest 8 százalékkal csökkent, de még mindig nagyon magas, csütörtökön 392 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A kórházi kezelésre szorulók száma változatlanul növekedőben van, de az intenzív osztályon ápoltak száma harmadik hete folyamatosan csökken.

A francia kórházakban jelenleg csaknem 31 ezer fertőzöttet ápolnak, amire több mint egy éve nem volt példa. Az intenzív osztályokon 3694-en vannak, ez viszont feleannyi, mint az előző járványhullámok tetőzésekor. Az intenzív ágyak 70 százalékán fekszenek koronavírusos fertőzöttek. A járvány szövődményeiben 130 ezren vesztették életüket az elmúlt két évben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com