Március végére elérhetővé teheti az omikronhoz igazított vakcinát a Pfizer/BioNTech

0

Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez. 

A közlemény szerint a vizsgálatok kimutatták, hogy a két adagból álló teljes oltás nem gátolja kellőképpen a Covid-19 kialakulását, ha az omikron variáns okozza a fertőzést, de a súlyos lefolyású betegségtől megvéd. A vakcina harmadik dózisa viszont a huszonötszörösére emeli az úgynevezett semlegesítő antitest titerek számát a teljes oltáshoz képest, és így megfelelő védelmet biztosít az omikronnal szemben.

A teljes oltás ugyan megvéd a Covid-19 súlyos lefolyása ellen, a harmadik adaggal viszont jelentősen javul a védettség az új vírusváltozat esetében – idézték a közleményben Albert Bourlát, a Pfizer vezetőjét. Ugur Sahin, a BioNTech társalapító-vezérigazgatója hozzátette: az első laboratóriumi adatok „arra utalnak, hogy az emlékeztető oltás megfelelő védelmet nyújthat az omikron variáns által okozott bármilyen súlyosságú betegséggel szemben”.

Ugyanakkor a német biotechnológiai vállalkozás és az amerikai gyógyszeripari vállalat tovább folytatja az omikron elleni úgynevezett változat-specifikus vakcina kifejlesztését. Terveik szerint ha a magasabb szintű és hosszabb ideig tartó védelem érdekében módosítani kell az az EU-ban csaknem egy éve használt vakcinát, akkor március végére elérhetővé tehetik az omikronhoz igazított oltóanyagot. Továbbá azzal számolnak, hogy 2022-ben négymilliárd adag oltást tudnak előállítani – fejtették ki.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com