Születőben egy új magyar stroke gyógyszer

0

Az MPH-220 izomrelaxáns gyógyszerjelölt egy újabb lépéssel került közelebb ahhoz, hogy idén eljusson az első emberi kipróbálásig. A hatóanyagot nemzetközi szabadalom védi a világ több mint 40 országában, amelynek licensz szerződését 2021. július 13-án írta alá a Motorpharma Kft. gyógyszerfejlesztő startup cég és a szabadalom két tulajdonosa, a Printnet Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A világon 60 millió, hazánkban 200 ezer stroke-on és egyéb idegrendszeri sérüléseken átesett ember szenved másképpen nem enyhíthető súlyos krónikus izomgörcsben, amelynek gazdasági költsége összemérhető a szív- és érrendszeri betegségek költségével. A jelenleg elérhető, kevéssé hatékony gyógyszerek jelentős idegrendszeri, pszichiátriai és keringési mellékhatásokat okoznak, mert az idegrendszeren keresztül fejtik ki hatásukat. Ezzel szemben az MPH-220 közvetlenül az izmok összehúzódásért felelős fehérjére, a miozinra hat, és hatékonyan oldja a görcsöket a vázizomban úgy, hogy közben a szívizom működését nem befolyásolja.

10-15 évvel ezelőtt a gyógyszer hatóanyag- és klinikai fejlesztés több mint kétharmadát a nagy gyógyszergyártó cégek végezték, mára a világ vezető országaiban ez a trend megfordult, és a gyógyszerfejlesztés súlypontja áttevődött az egyetemekről induló startupokba. Ez jelentős mértékben lerövidítette és hatékonyabbá tette a gyógyszerfejlesztést, amelynek a következménye, hogy jelenleg évente közel háromszor annyi új gyógyszer kerül a piacra. A Motorpharma szerződése ehhez a trendhez illeszkedik, és remélhetőleg jelentősen hozzájárul a magyar innovatív gyógyszerfejlesztés felgyorsulásához.

„Az izomspaszticitás egy rejtett betegség, mivel Magyarországon a spasztikus betegek nagy része sajnos olyan állapotban van, hogy nem tudja elhagyni a lakását sem. Óriási egészségügyi és társadalmi probléma, hogy a jelenlegi izomrelaxánsok a betegek kétharmadában nem hatékonyak és súlyos idegrendszeri mellékhatásokat okozhatnak” 

– mondta Gyimesi Máté, a Motorpharma Kft. tudományos igazgatója.

Málnási-Csizmadia András előadása

Az MPH-220 új hatásmechanizmusából következően gyakorlatilag

100%-os hatékonysággal enyhíti az izomgörcsöket

és nem okoz idegrendszeri mellékhatásokat. Az úgynevezett klinikai fázis 1 vizsgálatokat, amelyek egészséges önkéntesek bevonásával zajlanak, idén év végére tervezi a Motorpharma. A próbákat a nemzetközileg elismert magyar CRU Kft. végzi.

Forrás: ELTE

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com