Falka Napok: természetismereti fesztivál az ember és a nagyragadozók együttéléséről

0

Először rendeznek természetismereti fesztivált augusztus elején Aggteleken: a Falka Napok fókuszában a nagyragadozók és emberek együttélése áll – közölte a WWF Magyarország szerdán az MTI-vel.

A hagyományteremtő szándékkal megszervezett Falka Napok célja, hogy megismertesse a nagyragadozókat és élőhelyeiket a lakossággal, valamint bemutassa az együttélés jó gyakorlatait. A rendezvény egyben jó bemutatkozási lehetőség a régió termelői és kézművesei számára is – olvasható a közleményben.

Az augusztus 7-én és 8-án megrendezendő fesztiválon az érdeklődők többek között a nagyragadozókról és az erdei élővilágról szóló előadásokat hallgathatnak meg, láthatják a részben a zempléni régióban forgatott Ide nekem a hiúzt is című filmet, valamint beszélgethetnek természetfilmesekkel és kutatókkal is. A program részeként túrákat is szerveznek, este pedig a somorjai Varkocs és a magyarországi Sezlony zenekarok lépnek fel.

Mint a közleményben felidézik, Magyarországon egykor mindhárom őshonos nagyragadozónk, a hiúz, a farkas és a medve is folyamatosan jelen volt, üldöztetésük következtében azonban számuk megfogyatkozott. Az 1980-as évektől természetes úton ismét megjelentek Magyarországon, így ma már az Északi-középhegység teljes területén előfordulnak ezek az őshonos és fokozottan védett fajok, azonos élőhelyen osztozva a helyi lakosokkal. A farkas már megtelepedettnek tekinthető és rendszeresen szaporodik hazánk több területén, a hiúzból azonban csupán néhány egyed fordul elő. Ezen felül időnként egy-egy Szlovákiából átkóborló barnamedve is megfigyelhető az országban.

Bár a nagyragadozóknak fontos szerepük van a természetes rendszerekben, az együttélés sokszor konfliktusokkal jár. Ahhoz, hogy biztosítsuk a nagyragadozók számára a jövőt, és hogy helyük legyen a hazai erdőkben, sok lépésre van szükség, és újra meg kell tanulnunk együtt élni velük – hangsúlyozzák a közleményben.

„Az a célunk, hogy a helyi lakosok bevonásával megmutassuk a régió kiemelkedő értékeit, a helyi finomságokon kívül kiemelkedő természeti értékek közé tartozó nagyragadozókat is. A nagyragadozók állománya növekszik a térségben, fontos, hogy ne féljünk tőlünk, hanem inkább ismerjük meg őket. A Falka Napok arra kínál lehetőséget, hogy a térségben élők és gazdálkodók, valamint a kirándulók minél többet megtudjanak a nagyragadozókról, élőhelyeikről és az itt élő emberekről” – idézi a közlemény Patkó Lászlót, a WWF Magyarország Nagyragadozók programvezetőjét.

A rendezvény a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg Aggtelek Község Önkormányzata, a WWF Magyarország és a WWF Szlovákia szervezésében. A rendezvény a hatályos egészségügyi szabályok betartásával ingyenesen látogatható.

A Falka Napok részletes programja hamarosan megtalálható lesz a fesztivál Facebook-oldalán és a WWF Magyarország honlapján – áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com