Covid-konferencia: „a maga szakterületén mindenki megpróbálja a lehető legjobbat kihozni a megoldás érdekében”

0

Covid-konferenciát tartottak július 8-án a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjában, ahol az elmúlt másfél év tapasztalatait összegezték, valamint vázolták a közeljövő legfontosabb lépéseit is.

A konferencia dr. Miseta Attila, a PTE rektorának köszöntőjével indult, melyben a rektor az oltási arány javításának szükségességét hangúlyozta. Dr. Jakab Ferenc virológus, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője elmondta,

„fellégezhetünk a harmadik hullám után, a negyedik hullám előtt. A csatát megnyertünk, de a háborút nem. 

Jakab ismertette a hazai koronavírus-kutatás fontosabb irányait, kitérve a PTE SZKK-ban végzett munkára is.

 „Azt csináltuk, amire évek alatt felkészültünk és a Virológiai Nemzeti Laboratórium bármikor, azonnal bevethető egy új kórokozó megjelenésekor. Hozzávetőlegesen 450 ismert vagy újonnan szintetizált hatóanyag és egyéb vegyület, antitest tesztelése folyik. Több kutatóintézettel és kutatás-fejlesztési vállalattal dolgozunk együtt ezen a témán”

– fogalmazott a virológus.

Elmondta, a Virológiai Nemzeti Laboratórium hazai fejlesztő cégekkel is együttműködik. Egy, a tojó tyúkokban termeltetett ellenanyag kapcsán végzett kísérlet kapcsán úgy nyilatkozott, hogy ígéretesnek látja a projektet.

Átlag 10,5 óra munka a laborban

Jakab Ferenc beszélt arról is, hogy hazai fejlesztésű hálózati modellezést is bevetnek az első járványhullám fő folyamatainak feltárása.

 „A járványtani jelenségek utólagos megértése segít a főbb folyamatok feltárásában és a következő járványhullámok kezelésében” 

– szögezte le, majd hozzátette: a Biotechnológiai Nemzeti Laboratóriummal együttműködésben már a második járványhullám kapcsán is elvégezték az elemzést. Mint mondta, új fejlemény, hogy a pécsi laborban ezentúl állatkísérleteket végzésére is van lehetőség, és az ehhez szükséges teljes kapacitást fel tudták építeni.

Jakab Ferenc elmondta, grandiózus munka folyt a BSL-4 laborban: 3750 munkaórát töltöttek itt, átlagosan 10,5 órát dolgoztak/dolgoznak naponta a szakemberek, az elmúlt másfél évben pedig több mint 12 publikációt is letettek az asztalra.

„Amikor a koronavírus-járvány elkezdődött, az emberiségnek semmiféle gyógyszere nem volt ellene, és a helyzet ma is ugyanez: még nincs olyan gyógyszer, amit kifejezetten a covid19 ellen fejlesztettek volna ki” 

– ezt már Kovács L. Gábor professzor mondta, aki a HECRIN konzorcium elnöke is, mely a gyógyszerek klinikai vizsgálatát tűzte zászlajára. Szavai szerint sok próbálkozás volt és van egy új gyógyszer megalkotására, mindegyik közös jellemzője, hogy azt előbb-utóbb emberen is ki kell próbálni. A klinikai vizsgálatokba az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) segítségével tudtak belevágni.

Mint mondta, a koronavírus-fertőzés gógyítása kapcsán két irány látszik: az egyik a már létező gyógyszerek felhasználására, a másik a teljesen új gyógyszer fejlesztése. Kovács L. Gábor szerint az utóbbi 10-12 évet is igénybe vehet.

A már létező gyógyszerek közül a favipiravir egy eredetileg influenza, a remdesivir pedig ebola ellen kifejlesztett szer. A professzor szerint a magyar favipiravir tabletta kipróbálás alatt áll jelenleg, a ngy orvosképző egyetem bizonyos tudományos kérdéseket tesztel még.– mondta el Kovács L. Gábor.

A remdesivirről elmondta, kihívást jelentett, hiszen beszerezhetetlen volt.

 „A Richter vizsgálati készítményként kezdte el gyártani, melynek viszont feltétele a klinikai vizsgálat. A készítmény ún. különleges alkalmazási engedélyt kapott a vizsgálaton túli alkalmazásra, így juthattak a betegek gyógyszerhez.” 

Előremutató, hogy az ITM támogatásával folyamatban van egy, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem közösen végzett kutatása, az ún. HunGen, mely a betegség lefolyását befolyásoló környezeti tényezőket vizsgálja – idézte Kovács L. Gábort a cikk.

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com