Másfél hét és érkezik az orosz oltóanyagminta Magyarországra

0

Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter kifejtette: a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága. Kiemelte: ez Magyarország számára jó hír, mert a magyar kormány ennek beszerzéséről előrehaladott tárgyalásokat folytat.

Másfél héten belül érkezik a minta, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá. Decemberben kismennyiségű szállítmány érkezik a klinikai tesztek elvégzéséhez. Január második felében pedig elkezdődhetnek a nagymennyiségű szállítások – mondta.

Szerdán megállapodtak Oroszországgal, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt az orosz fél legkésőbb csütörtök estig összeállítja és eljuttatja Budapestre.

A miniszter azt is elmondta, hogy még szerdán megszülethet az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy „vészhelyzeti”, ideiglenesen 6 hónapra szóló importengedélyt.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy pénteken az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyeztet. A tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg más vírusok, köztük influenza elleni oltóanyagot gyárt.

Azt már tudni, hogy ez a vállalat megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek. Azt viszont még vizsgálják, hogy át tud-e állni ennek az oltóanyagnak a gyártására. Erre jövő hét közepén, végén lehet meg a válasz – mondta.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com