Információ a COVID-19 vizsgálatot végző szűrőbuszokról

0

Hat, személyautóval jól megközelíthető helyszínen segítik szűrőbuszok a koronavírus tünetekkel rendelkező emberek szűrését. Két helyszínen ehhez időpontegyeztetés szükséges, a másik négy helyszínen anélkül is igénybe vehető a szolgáltatás.

A helyszíni tesztelést kizárólag azon páciensek vehetik igénybe, akiknek COVID-19 gyanús tüneteik miatt háziorvosa már elrendelte a vizsgálatot, és a vizsgálatkérést az mentőszolgálat rendszerében rögzítették.

Jelenleg két helyszínen időpontegyeztetést követően van lehetőség a tesztelésre, további négy helyszínen időpontegyeztetés nélkül is igénybe vehető.

  • Bp. X. kerület Albertirsai út EXPO tér – csak időpontra!
  • Bp. III. kerület Pók utca – csak időpontra!
  • Bp. XVIII. kerület Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I. terminál parkoló – időpontfoglalás nélkül
  • Bp. XXI. kerület Deák Ferenc tér – Piac mellett – időpontfoglalás nélkül
  • Ceglédi Toldi Ferenc Kórház – időpontfoglalás nélkül
  • Vác, József Attila sétány – időpontfoglalás nélkül

A buszok a hét minden napján 9:00-16:00-ig fogadják a betegeket. Azokon a helyszíneken, ahol időpontfoglalás van, ott a háziorvosok értesítik a mintavétel pontos időpontjáról az érintetteket. A szűrőbuszokatszemélyautóval jól megközelíthető területeken helyezték el. Kérik a betegeket, hogy a vizsgálatra autóval érkezzenek, szájmaszkot viseljenek és kövessék a helyszínen kihelyezett útmutatókat. A vizsgálatra vigyék magukkal a TAJ kártyájukat és egyéb személyüket igazoló dokumentumaikat.

Első lépésként az orrból vett minta alapján COVID-19 Antigén gyorstesztet végeznek. Amennyiben ez a teszt pozitivitást mutat, úgy a páciens és a vele egy háztartásban élők járványügyi megfigyelés alá, karanténba kerülnek, a vizsgálat eredményéről a járványügyi hatóság és a háziorvos a járványügyi szakrendszeren keresztül értesítést kap. Amennyiben a vizsgálat eredménye negatív, abban az esetben az OMSZ munkatársai elvégzik a PCR mintavételét, melyet laboratóriumban vizsgálnak tovább.  A PCR vizsgálat eredménye a szokásos módon kerül rögzítésre, ezzel kapcsolatban a beteg az EESZT-ben vagy a háziorvosánál tájékozódhat.

Budapest, 2020. november 13. A csepeli piac parkolójában az elsõ Covid-szűrőusz MTI/Máthé Zoltán

Első lépésként az orrból vett minta alapján COVID-19 Antigén gyorstesztet végeznek. Amennyiben ez a teszt pozitivitást mutat, úgy a páciens és a vele egy háztartásban élők járványügyi megfigyelés alá, karanténba kerülnek, a vizsgálat eredményéről a járványügyi hatóság és a háziorvos a járványügyi szakrendszeren keresztül értesítést kap. Amennyiben a vizsgálat eredménye negatív, abban az esetben az OMSZ munkatársai elvégzik a PCR mintavételét, melyet laboratóriumban vizsgálnak tovább.  A PCR vizsgálat eredménye a szokásos módon kerül rögzítésre, ezzel kapcsolatban a beteg az EESZT-ben vagy a háziorvosánál tájékozódhat.

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com