Világviszonylatban is rendkívüli, újító műtétet hajtottak végre a pécsi klinikán

0

Világviszonylatban is rendkívüli, újító műtétet hajtottak végre a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján.

Egy arckoponya-daganatot műtöttek ki egy középkorú, baranyai férfiból, akinek a fél arcát el kellett távolítani – olvasható a Pécsi Tudományegyetem honlapján. Az egyedülálló beavatkozást egy orvosi team végezte, dr. Lujber László egyetemi docens vezetésével.

Dr. Lujber László szerint az ilyen daganat a csontokat és a lágy részeket is roncsolhatja, sőt a szem, a száj, vagy akár az agy felé is terjedhet. Ráadásul a műtétnél nem csak a daganatot kell eltávolítani, hanem a körülötte lévő területeket is. A mai technológiával az orvosok már el tudják érni azt, hogy pótolják a szemet tartó részt, vagy akár az agyhártyát is különböző anyagokkal, vagy a szájpadot speciális protézissel. A mostani beavatkozáshoz a CT-felvétel alapján előzetesen bejelölték, hogy mely csontokat és a koponya melyik részét kell eltávolítani, majd ez alapján a beteg teljes koponyáját, arckoponyáját kinyomtatták 3D-s nyomtatóval.

A hétórás operáció során nemcsak a daganatot vették ki, hanem gyakorlatilag a beteg fél arcát, az orr egy részét, a fogazatot, a szemet tartó csontokat. Az arcbőrt pedig felhajtották a fejre, majd visszahúzták. Az orvosi team ezután a 3D-s koponyakép, a pontosan lokalizált daganat, valamint az eltávolított részek ismeretében legyártatta a csonthelyettesítőket, hogy az operáció után beültethessék az egyedi protézist.

Forrás: pte.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com