Romániai orvosok küzdelmei a koronavírussal és a szkeptikusokkal

0

A Nyugat-romániai Temesvár városában praktizáló Dr. Virgil Mustának a város koronavírussal fertőzött betegeinek négy hónapos kezelését követően nemcsak a napi esetszámok növekedésével, hanem egy sor összeesküvés elmélettel is szembe kell néznie.

„Az emberek már nem tartják be a szabályokat. Három héttel ezelőtt napi egy új esetünk volt, most kb. 40-nél járunk” – mondta a 62 éves orvos az AFP-nek.

Egy olyan országban, ahol az orvosok ritkán adnak interjút, Musta, a Victor Babes kórházban végzett munkája miatt állandó szerepelőjévé vált a közösségi médiának és a helyi sajtónak. „Két fronton kell cselekednem – profiként, amikor a betegeket kezelem, és szóvívőként, amikor megpróbálom elmagyarázni a tényeket az embereknek” – mondta az orvos, aki a temesvári Victor Babes kórház fertőző osztályának vezetője is egyben.

A kelet-európai nemzet szigorú két hónapos karantén alatt fékezte meg a COVID-19 terjedését, ám a május közepétől hozott enyhítések hatására az esetszám ismét növekedésnek indult. Ez ahhoz vezetett, hogy legalább egy tucat európai ország újból bevezette a beutazási korlátozásokat az EU egyik legszegényebb tagállamából érkezők számára.

A közel 20 millió lakosú Romániában eddig több mint 38 000 koronavírus-fertőzést és több mint 2000 haláleset jelentettek. Az esetek többsége az online és az ország utcáin szaporodó összeesküvés-elméleteknek köszönhető egy olyan országban, amely közismert a rossz egészségügyi rendszeréről – tudosít a france24.com.

Ortodox keresztény család tiltakozik az „egészségügyi diktatúra” ellen. AFP Photo/Daniel MIHAILESCU

Bukarestben néhány száz koronaszkeptikus – vallásos ikonokkal, nemzeti zászlóval és az „Istenben hiszek, nem a COVID-ban” feliratokkal – gyakran tiltakozik az úgynevezett „egészségügyi diktatúra” ellen.

„A fertőzöttek esetszámai a védőmaszkok gyártói érdekében emelkednek meg” – mondta Ionut Moraru tüntető, míg Marcela, egy nyugdíjas „attól tart, hogy internálják, ha nyilvános helyen tüsszent”. „Jogom van választani, hogy akarok-e kórházi ápolást vagy sem” – hangsúlyozta Costin Tanasescu, egy 49 éves építőipari vállalkozó.

Az Alkotmánybíróság július elején meghozott határozata alapján a vészhelyzet alatt kötelezővé tett kórházi ápolás sértette az „alapvető jogokat” és jogellenes volt. A hivatalos adatok szerint ennek hatására azóta csaknem ezer COVID-19 beteg hagyta el a kórházakat.

Cristian Focsan az egyik fertőzött, aki nem akart kórházba kerülni, a Facebookon posztolta, hogy önmagában képes legyőzni a vírust, és nem akar elfoglalni egy olyan ágyat, amelyre valószínűleg szüksége van egy súlyosan beteg embernek. De a 43 éves közgazdász állapota romlott, és végül kórházi lélegeztetésre szorult.

Koronavírus-szkeptikusok tiltakoznak az újonnan elfogadott karanténtörvény ellen. AFP Photo / Daniel MIHAILESCU)

A liberális kormány és a baloldali ellenzék közötti kemény tárgyalások után a parlament végül elfogadott egy új határozatot, amely lehetővé teszi a kórházak számára, hogy 48 órás megfigyelés alá vonják azokat a személyeket, akiknek pozitív lett a koronavírus-tesztje, még akkor is, ha tünetmentesnek bizonyulnak. A kedden hatályba lépett új törvény szerint az ezen időtartamon túli kórházi kezelések esetén a közegészségügyi osztálynak minden egyes esetet jóvá kell hagynia. Egyesek szerint, akik eddig harcoltak a vírus ellen, ez már túl késő.

A temesvári Victor Babes kórház megtelt koronavírus-fertőzött betegekkel, ezért a hétvégén egy 12 ágyas mobil intenzív osztályt telepítettek a belső udvarra. A kórház gyermekgyógyászati egységében – ahol rajzfilmek szereplői díszítik a falakat – az orvosok most a COVID-19 betegeket kezelik enyhe tünetekkel.

Egy ágyon fekvő nő gyászolja a fertőzésben nemrég meghalt férjét. „Azt szeretném, ha a barátaim itt látnának, különösen azok, akik nem hisznek a vírus valódi létezésében. Ez nem normális, hogy egy 34 éves férfi, akinek nincs egészségügyi problémája, meghal.”

Victor Babes járványkórház Temesvár. AFP Photo

Egy 50 éves temesvári férfi állapota – miután nemrégiben megtagadta a Remdesivir-kezelést, mert nem akarta, hogy „kísérletnek vegyék alá” – romlani kezdett, végül az intenzív osztályon meghalt – mondta el Virgil Musta. Mások, a pozitív teszt ellenére is elhagyták a kórházat és hazamentek tömegközlekedéssel. Az ország több pontján is haltak meg olyanok, akiknél kimutatták a fertőzést, de elutasították a kórházi kezelést.

Musta a megelőzés egyik módjaként próbál vitatkozni azon elméletekkel szemben, amelyek szerint a vírus nem veszélyes. „Ezt a háborút nem a kórházban fogjuk megnyerni, hanem a közösségekben” – mondta.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com