Megjelent a Covid-biztosítás!

0

Felvették a lépést az élettel, egészen pontosan a járványhelyzettel a biztosítók, s némi útkeresés után megjelent az első olyan kínálati csomag, amellyel még ebben a bizonytalan, járványos időszakban is viszonylag nyugodtan útra lehet kelni, még külföldre is – adta hírül a CLB biztosítási alkusz cég.

Piacra dobták ugyanis az első olyan csomagot, amely a járványügyi vészhelyzet miatti azonnali hazautazásra szóló garanciákat is tartalmazza csakúgy, mint – egyebek között – a karantén intézkedések miatti többletköltség megtérítésének lehetőségét is.

Kissé nehezen vette fel a lépést a biztosítási szakma, mostanáig hiába várták az emberek, nem köthettek a járványidőszakhoz illeszkedő biztosítást. Most azonban megtört jég, megjelent az első olyan kínálati csomag, amely számos, mostanáig sokszorosan felhalmozott igényt elégíthet ki – közölte a CLB független biztosítási alkusz. Németh Péter, a cég online értékesítési és kommunikációs igazgatója úgy véli, ez olyan áttörés ebben az időszakban, amely meglódítja a piacot, s mostantól akár naponta jöhetnek újabb és újabb „Covid-biztosítási” ajánlatok. Az éppen most megjelent, első fecskének számító ajánlat már kitér a járványügyi vészhelyzet miatt beálló, azonnali hazautazással kapcsolatos költségekre. Biztosítással kapcsolatban mostanában ez a téma foglalkoztatta leginkább az embereket –jegyezte meg Németh. Az ajánlat szerint 400 ezer forintig megtéríti a biztosító annak az ügyfelének a költségét, akinek a kiutazása után derül ki, hogy az adott ország vagy régióa COVID-19 járvány miatt kerül fel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által publikált, „Fokozott biztonsági kockázatot” jelentő országok listájára, és a helyi hatóságok a külföldi állampolgárokat az ország elhagyására utasítják. A biztosító a szervezést, költségvállalást ezekben a helyzetekben nem tudja garantálni – magyarázza a CLB szakértője.

Az első ajánlatcsomag kitér a karantén-intézkedések miatti többletköltség megtérítésére is, amennyiben a kint tartózkodás alatt az adott helyen az erre jogosított hatóság zárlatot vagy területi lezárást vezet be. Ez esetben az emiatt felmerülő – igazolt – többletköltségeket a biztosító megtéríti, legfeljebb 300 ezer forintig. A Biztosító a szervezést, költségvállalást ezekben a helyzetekben nem tudja garantálni.

Az új csomagban van már utazásképtelenségre vonatkozó fedezet is. Ez azt jelenti – magyarázza Németh – hogy „amennyiben a biztosított COVID-19 fertőzésből adódó megbetegedése vagy hatósági karanténba kerülése a szerződéskötés után, de az elutazás előtt következik be, akkor a biztosító megtéríti az út lemondásával, máshonnan meg nem térülő indokolt és igazolt szállás és utazási költséget”, legfeljebb 300 ezer forintig.

Németh Péter mostantól bátran ajánlja mindenkinek, hogy gondosan tanulmányozza a biztosítók ajánlatát elutazás előtt, mert megéri. Ez leginkább akkor derül ki, amikor valaki a járvány miatt kinnreked egy idegen országban, vagy ha ugyanolyan okból villámgyorsan távoznia kell onnan.

Forrás: clb.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com