Immunitást alakított ki az orosz hadseregen tesztelt koronavírus-vakcina

0

Immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium, miközben a járvány halálos áldozatainak száma az országban meghaladta a 11 ezret.

A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által folytatott klinikai teszt a befejező stádiumához érkezett. A szakemberek megállapították, hogy a vakcina bevitele az önkéntesek mindkét csoportjánál immunreakciót váltott ki. A kísérlet részvevőinek egészségi állapota jó, panaszmentes, nem kívánatos reakciók nem léptek fel náluk.

Az önkéntesek első csoportját szerdán írják ki a kórházból. A második csoport hétfőn kapja meg a vakcina második komponensét, amelynek feladata az immunitás megerősítése és időtartamának meghosszabbítása. Mihail Murasko egészségügyi miniszter csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországban kifejlesztés alatt álló 17 vakcina közül 3-4 juthat el a gyártásig.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6635-tel 713 936-ra emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 25,2 százaléka tünetmentes. Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve, az Egyesült Államok (3 118 109), Brazília (1 755 779) és India (793 802) után. Az aktív esetek száma 1291-gyel 213 851-re csökkent. A halálozások száma 174-gyel 11 017-re, a gyógyultaké pedig 7752-vel 489 068-ra emelkedett.

Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 637-tel 228 ezerre, a halottaké 28-cal 4087-re, a gyógyultaké pedig 1007-tel 163 093-ra nőtt. Az országban a járvány kezdete óta több mint 22,3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 308 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 278 410 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com