Irodai munka, légkondícionálás, fertőzésveszély

0

Az éttermeknek Magyarországon is megtiltották, hogy bekapcsolják a légkondícionálókat, mert az segítheti a SARS-CoV-2 terjedését. Az irodákban viszont mehetnek a berendezések, ezzel gyorsítva a vírus fertőzésveszélyét – írja a Napi.hu.

Egyre több cég dönt úgy, hogy a járványhelyzet enyhülésével arra utasítja a dolgozóit, hogy térjenek vissza az irodájukba. Éppen ezért jelent kockázatot, ha valaki betegen megy dolgozni, akkor az általa kilélegzett fertőző részecskék mindenkit elérnek az irodában, bármennyire is távol ülnek egymástól. Egy kínai étteremben éppen azért fertőzhetett meg a koronavírus kilenc, egymástól távol ülő embert, mert a helyiségben – mint a legtöbb irodában – légkondícionáló-berendezés működött. Magyarországon az újranyitáskor az éttermeknek meg is tiltották, hogy ezeket az eszközöket használják, viszont az irodákra a törvényi szigor nem vonatkozik.

Márpedig ez jelentős kockázatot jelent – a témát részletesen körüljáró G7 cikke szerint -, ugyanis itthon sok esetben hiába figyelnek a dolgozók közötti védőtávolság kijelölésére, ha megy a levegőkeringetés.

A teljes tartalom ide kattintva olvasható.

Forrás: napi.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com