A Mecsek lett Magyarország legjobb gasztronómiai úti célja

15

Helyi gasztronómiára alapozott kínálatával a Mecsek Zöldút Egyesület nyerte a „Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja” díjat – tájékoztatta a versenyt szervező Magyar Turizmus Zrt. szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint az Európai Bizottság (EB) új Kiváló Európai Desztinációk pályázata keretében minden évben kiválasztanak tagállamonként egy kiváló úti célt, amely egyebek mellett promóciós és szakmai jellegű támogatásban részesül. Fontos cél a kiváló minőségű, de még kevésbé ismert turisztikai célpontok népszerűsítése és az adott célterületen tevékenykedő kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése is – olvasható a tájékoztatásban.

Az EB 2014-2015-ben kilencedik alkalommal írta ki a pályázatot, amelyen Magyarország a maximális, 75 százalékos uniós támogatást nyerte el „Egy csipet Magyarország” című projektjével. A projekt témája a helyi gasztronómia mint turisztikai motiváció volt, lebonyolítását 50 ezer euróval támogatta az EB.

A magyarországi kiírásra 19 pályázat érkezett, a döntőbe öten kerültek. A végleges döntést az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében rendezett szakmai zárókonferencián hozta meg a turisztikai szakemberekből és turisztikai szakmai szervezetek képviselőiből álló döntőbizottság.

Forrás: MTI

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com