Hogyan szabaduljunk meg a kellemetlen testszagtól?

2

A Journal of Investigative Dermatology című lapban közzétett japán kutatás szerint az emberi testszag egyik összetevője, az úgynevezett 2-Nonenal a kor előre haladtával megnő a szervezetben, ami miatt idősebb korban már kellemetlenebb szaga lehet az embernek – írja a Medipress

A szakemberek 26 és 75 év közötti alanyokat vizsgáltak meg és megállapították, hogy a kellemetlen szagú 2-Nonenal csak a 40 évesekben, vagy az annál idősebbekben volt jelen, a fiatalokból még hiányzott.

Az izzadság maga gyakorlatilag szagtalan, a kellemetlen szagot az izzadságot lebontó baktériumok okozzák. Az izzadás célja a testhőmérséklet szabályozása, a bőr hidratálása, illetve a testfolyadékok egyensúlyban tartása. Az izzadságmirigyeknek két fajta típusa létezik. Az ún. ekrin mirigy a test szinte teljes felületén megtalálható a fejtől a lábujjakig, az apokrin nevű mirigy azonban főleg a testszőrrel borított területeken fordul elő, vagyis a hónaljban, illetve a nemi szervek körül. Az ekrin mirigyek főleg vízből és sóból álló izzadságot választanak ki, az apokrinok pedig sűrűbb, tejszerű váladékot termelnek. Ezt bontják el a bőrön lévő baktériumok, az így keletkezett bomlástermékek felelősek a kellemetlen testszagért.

A legtöbb testszag ellen kellő megoldást nyújtanak a recept nélkül kapható izzadsággátlók és dezodorok, ha azonban ezek nem működnek, a patikákban receptre kapható készítmények is elérhetőek. Az izzadsággátlók alumínium alapú összetevőkből állnak, melyek ideiglenesen eltömítik az izzadság pórusokat, a dezodorok viszont az izzadást nem akadályozzák meg, csak a kellemetlen szagot fedik el. Utóbbiak többnyire alkoholt tartalmaznak és savassá teszik a bőrt, aminek köszönhetően az kevésbé lesz vonzó a baktériumok számára, emellett pedig többnyire valamilyen illatanyag is található bennük.

Aki úgy érzi, hogy különösen kellemetlen és zavaró a testszaga, az alábbi módszerekhez folyamodhat. Először is érdemes naponta fürödni vagy zuhanyozni, mert ezáltal csökkentjük a bőrünkön található baktériumok számát. Az is nagyon fontos, hogy fürdés után alaposan szárítsuk meg a lábunkat, mivel a különböző mikroorganizmusok kifejezetten szeretnek a lábujjak közötti nedves területen megtelepedni. Kerüljük a szintetikus alapanyagú ruhákat, főleg az alsóneműk esetében, viseljünk inkább pamutot és gyapjút. Sportolás közben érdemes nedvszívó anyagból készült alsóneműket hordani.

Csak bőrből készült cipőt viseljünk, mivel abban könnyebben szellőzik a lábunk, és szárazabb marad. Váltsunk gyakran cipőt, hogy legyen ideje kiszáradni a lábbelinknek. Ha csak tudunk, járjunk mezítláb, illetve, hacsak lehet, napközben is bújtassuk ki lábunkat minél többször a cipőből.

Éjszakára is használjunk izzadsággátlót, napközben pedig, a stressz elkerülése érdekében alkalmazzunk különféle relaxációs technikákat, mert így elkerülhetjük a túlzott izzadást, amit gyakran éppen egy-egy stresszes helyzet vált ki.

Szükség esetén változtassunk étrendünkön, egyes ételek és italok ugyanis erősíthetik a kellemetlen testszagot, ilyenek például a fokhagyma és a többi hagymaféleség.

Forrás: medipress.hu

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com