Magyarországon is lesz szervezete a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak

2

A bizonyítékokon alapuló orvoslást elősegítő nemzetközi Cochrane-együttműködés a visegrádi országok közül elsőként Magyarországon, Pécsen alakított tagozatot – jelentették be a baranyai megyeszékhelyen. A tagozat megalakulását a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE KK) kezdeményezte, a céljairól és feladatairól szimpóziumot tartottak csütörtökön.

A PTE KK főigazgatója, Decsi Tamás az MTI érdeklődésére elmondta, a Cochrane-együttműködés célja, hogy az orvostudomány eredményei megalapozott körülmények között kerüljenek át a mindennapi gyakorlatba, például az az orvoslási mód, ami használ a betegeknek, minél hamarabb, minél szélesebb körhöz jusson el, a kétséges hasznú gyógymódokat viszont a helyükön értékeljék. Hozzátette: a hálózat és a tagozatok tanulmányok készítésével, terjesztésével, az egyes gyógyító központok kutatásainak közreadásával segítik a bizonyítékokon alapuló orvoslást.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai orvoslás szempontjából is komoly hozadéka lesz a csatlakozásnak, hiszen a magyar egészségügy hozzájuthat a Cochrane-együttműködés belső kutatási anyagaihoz, a magyar kutatási eredmények, gyógyítási eljárások pedig könnyebben és gyorsabban felkelthetik a nemzetközi szakmai közvélemény figyelmét.

A Cochrane több mint 120 ország gyógyászattal foglalkozó szakembereinek, kutatóinak, betegügyvédeinek nonprofit hálózata, célja, hogy olyan hiteles, hozzáférhető egészségügyi információkkal lássa el az érintetteket, amelyek létrejötte nem kötődik céges támogatáshoz. A hálózatot Archibald Leman Cochrane 20. században élt skót orvosról nevezték el.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com