Az afganisztáni misszió egészségügyi tapasztalatairól tartanak konferenciát Budapesten

1

Az afganisztáni ISAF misszió tizenhárom évnyi katona-egészségügyi tapasztalatairól tartanak konferenciát hétfőtől szerdáig Budapesten. A százezres nemzetközi haderő túlnyomó többségét a tervek szerint 2014 végéig kivonják az országból.

A budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) által szervezett „ISAF egészségügyi tapasztalatok” című konferencia témakörei között szerepel egyebek mellett az egészségügyi képzés és a missziós egészségügyi egységekben történő ellátás elemzése is.

A 15 országból érkező negyven szakember – többek között magas beosztású tábornokok – részvételével előadások, illetve kisebb, tematikus csoportmunka keretében a megfigyelések és adatok alapján értékelik a missziós egészségügyi ellátás „erős oldalait” és esetleges hiányosságait, amelyek alapján ajánlásokat tesznek a jövőbeni adatgyűjtés, ezáltal a bizonyítékon alapuló orvoslás hatékonyabbá tételére – olvasható a NATO KEKK közleményében.

A NATO által vezetett afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) 2001 vége, a tálib uralom leverése óta gondoskodik a biztonságról Afganisztánban. A biztonsági felelősség átadásának folyamata az afgán fél számára 2011 közepén kezdődött meg, mostanra csaknem teljesen befejeződött. A 100 ezres nemzetközi haderő túlnyomó többségét a tervek szerint 2014 végéig kivonják az országból.

Idén júniusban Anders Fogh Rasmussen akkori NATO-főtitkár elmondta: ez év végén lezárul a NATO vezette nagyszabású afganisztáni harci misszió, az ISAF, amelybe az észak-atlanti szervezet tagországai mellett sok partnerország is bekapcsolódott, így összesen mintegy ötven ország vett részt abban. Jövőre indul a sokkal alacsonyabb létszámúra tervezett, harci műveletet nem folytató Resolute Support misszió.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com