Nyílik az újjáépített parajdi sósvízű strand

1

A székelyföldi Parajdon szombaton nyitják az 1,3 millió eurós (400 millió forint) befektetéssel újjáépített sósvízű strandot – írja a Székelyhon portál.

Az 5500 négyzetméteren fekvő létesítményben két sósvízű medence, több száz napozóágy, tusolók, öltözők, bárok, ajándékboltok és egy gyorsétterem várja a vendégeket. A gyógyhatású vízben úszómesterek tartanak tornagyakorlatokat, a létesítmény épületeiben pedig szükség esetén egészségügyi szakemberek biztosítanak orvosi ellátást.

Seprődi Zoltán, a strandot működtető sóbánya igazgatója a portálnak elmondta, hogy korábban mintegy ezer látogató strandolt naponta Parajdon, és több mint hetvenezer egy szezon alatt. A régi már nem felelt meg sem a higéniai, sem a látogatók által támasztott feltételeknek, így vált sürgőssé a felújítás, amely egy nagyszabású befektetés első lépése  volt. A felújított, megnövelt strand befogadóképessége kétszeresére nőtt. Három bár várja a fürdőzőket, ezek közül egyet a medencébe süllyesztettek. Több száz napozóágyat helyeztek el a komplexum területén, ahol helyet kapott még egy gyorsétterem, illetve egy fedett terasz is – számol be az újság.

A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka. A bánya és a fürdő szolgáltatásait főleg a légúti betegségekben szenvedők számára ajánlják.

Forrás: MTI, Szekelyhon.ro

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com