Bőrrák: a napvédő krém nem nyújt teljes védelmet

0

A napvédő krém önmagában nem nyújt teljes védelmet a bőrrák legsúlyosabb típusa, a melanóma ellen – figyelmeztetnek a kutatók.

A napfénynek való kitettség a melanóma egyik jól ismert kockázati tényezője. Egészen mostanáig azonban nem volt egyértelmű, hogy az ultraibolya fény milyen molekuláris mechanizmus révén károsítja a bőrsejtekben található DNS-t.

A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői melanómára hajlamos egerek bőrén vizsgálták az ultraibolya fény hatásait és a napvédő krémek hatékonyságát – adta hírül a BBC News. A Manchesteri Egyetem kutatói arra jutottak, hogy az ultraibolya fény hibákat okozott a p53 génben, amely normális esetben segít megvédeni a szervezetet a DNS-károsodás hatásaitól.

A vizsgálatot vezető Richard Marais szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy a napvédő krém nem nyújt teljes védelmet az UV-fény káros hatásaival szemben, ezért más óvintézkedéseket is be kell vetni bőrünk védelme érdekében. A szakember szerint érdemes sapkát és szellős ruházatot viselni, illetve égető napsütés esetén az árnyékba húzódni. A tanulmányból ugyanakkor az is kiderült, hogy a napvédő krém csökkentheti az ultraibolya sugárzás okozta DNS-károsodás mértékét, ezzel késleltetve a melanóma kialakulását az egereknél.

A Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet munkatársa, Julie Sharp szerint a leégés egyértelmű jele annak, hogy a bőrsejtekben található DNS károsodást szenvedett és ez idővel bőrrákhoz vezethet. A melanóma jelenleg az ötödik leggyakoribb rákfajta Nagy-Britanniában: évente több mint 13 ezer embernél diagnosztizálják a betegséget.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com