Az első bizonyíték, hogy tevéről terjedt emberre a MERS-vírus

0

Megtalálhatták az első bizonyítékot: tevéről terjedt emberre a gyakran halálos fertőzést okozó MERS-koronavírus – derült ki egy új kutatásból.

Eddig is arra gyanakodtak, hogy a közel-keleti légúti megbetegedés (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) a tevékről terjed tovább. A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerzői most megtalálták tevék és a fertőzés miatt elhunyt gazdájuk szervezetében „ugyanazt a MERS-vírust” – tudósított a BBC hírportálja.

Mióta 2012 júniusában azonosították a kórokozót, azóta 681 fertőzést és 204 halálesetet jelentettek. A vírus egyértelmű forrását egyelőre nem tisztázták. A szaúd-arábiai Abdulaziz Király Egyetem kórházában meghalt 44 éves férfi kilenc tevét tartott, amelyek a gazda fertőzése előtt röviddel már betegek voltak. Az orvosi feljegyzések szerint a férfi orrcseppel kezelte az állatait. A tevék és gazdájuk vírusmintáinak elemzése azt mutatta, hogy „a két kórokozó DNS-szekvenciája, vagyis örökítő információja, genomja azonos volt”.

Ezek az adatok azt jelentik, hogy a halált okozó MERS-vírus a fertőzött tevékkel való szoros kapcsolat útján került át az emberre – írták a kutatók.

„Minden bizonyíték arra utal, hogy a tevék adják tovább a kórokozókat, azonban valószínűleg ez az első eset, hogy az állati és emberi kórokozó DNS-szekvenciája azonos, tehát a vírus az állatról terjedt az emberre. Nem világos azonban, hogy légzőszervi úton zajlott-e a fertőzés. A gazda orrcseppeket adott be az állatoknak, ám a teve tejében is jelentős mennyiségű vírust találtak” – magyarázta Jonathan Ball, a Nottinghami Egyetem virológusa.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com