Az ellenőrzött fürdők, strandok többsége megfelelt a közegészségügyi feltételeknek

0

A szezon előtt ellenőrzött fürdők, strandok többsége megfelelt a közegészségügyi feltételeknek, az országban 88 esetben kellett intézkedni szabálytalanságok miatt, de csak egy alkalommal szabtak ki bírságot – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). 

Az ÁNTSZ közleménye szerint fürdővíz által terjesztett tömeges megbetegedés és súlyos baleset 2014-ben eddig nem fordult elő. A közegészségügyi vizsgálatok keretében a medencés közfürdők 35 százalékát ellenőrizték május 31-éig, 278 helyszínen vizsgálódtak.

A tájékoztatás szerint a medencevíz minőségét illetően az elvégzett vizsgálatok alapján elsősorban az úgynevezett töltő-ürítő medencéknél tártak fel problémákat. Míg ezeknél 14 százalékban találtak kifogásolni valót, a vízforgatós medencéknél az arány négy százalék körül alakult. Az ÁNTSZ megjegyzi, hogy a létesítmények többsége ma már az utóbbi, korszerűbb technológiát alkalmazza.

Az ÁNTSZ szerint általános tapasztalat, hogy a folyamatosan üzemelő közfürdők sokkal jobban működnek, mint a kizárólag szezonálisan nyitva lévők, vélhetően a folyamatos megfelelési kötelezettségből adódó rutin miatt. A tisztiorvosi szolgálat megjegyzi: a szezonálisan üzemelő medencék, illetve a medencés fürdők többsége azonban a kedvezőtlen időjárás miatt még nem nyitott ki, június közepére várható a nyitásuk. A fokozott közegészségügyi ellenőrzést a nyitás utáni időszakban végzik majd el. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal összesítése alapján az idei szezonban több mint 600 medencés fürdő üzemel majd, ezek közül 294 egész évben, 309 pedig csak szezonálisan működik.

A közegészségügyi felügyelők évről-évre ugyanazokkal a visszatérő problémákkal találkoznak. A legtöbb kifogást az elmúlt évben is a vízminőséggel kapcsolatban fogalmazták meg, így erre az idén is kiemelt figyelmet fordítanak a vizsgálatokban – olvasható a közleményben.

Az összesítés szerint a tavalyi fürdőszezonban a medencés közfürdőkben (az utóellenőrzésekkel együtt) 1040 közegészségügyi ellenőrzés történt, a medencés fürdők felénél merült fel valamilyen kifogás, azonban a súlyos szabálytalanság ritka.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com