„A hálapénz megszüntetése az első lépés az egészségügy rendbetételéhez”

9

A hálapénz megszüntetése az első lépés a magyar egészségügy rendbetételében – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

„Ha tiszta rendszert szeretnénk, akkor meg kell változtatni a hálapénzen alapuló rendszert, ehhez sok elképzelés született” – mondta Zombor Gábor, hozzátéve: „nagy levegővétel” és politikai, szakmai támogatás kell ehhez, „ami (…) nem állt eddig össze”. Kitért arra, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt területként tekint az ágazatra, amelyben és az elmúlt időszakban történtek pozitív változások, de – mint mondta – humánerőforrás-krízis jellemzi az egészségügyet.

Komoly feladat továbbá – mondta -, hogyan lehet az ágazatban egyensúlyban tartanai a kínálatot és a keresletet, vagyis a társadalombiztosításon alapuló teljes körű ellátást. Zombor Gábor megjegyezte, óriási feszültségek vannak a rendszerben, aminek egyik következménye volt orvosok, szakdolgozók elvándorlása. Előremutatónak nevezte a Magyar Rezidens Szövetségnek a hálapénz ügyében tett lépéseit, amit továbbgondolásra érdemesnek talált. A rezidensösztöndíjak bevezetését is jó döntésnek nevezte, és szintén támogatja azt, hogy legyen egy meghatározott szakorvosi minimumjövedelem. Zombor Gábor szerint ha a szakmai tudásnak forintosított értéke van, akkor arra is van esély, hogy a külföldön munkát vállaló orvosok hazatérjenek. Kijelentette, bízik abban, hogy egy év múlva érzékelhető változás lesz az egészségügyi rendszerben.

Kiss Katalin, a Szinapszis Kft. közvélemény-kutató programvezetője egy friss – nem reprezentatív – felmérést ismertetve azt mondta, a megkérdezett 130 orvos elsősorban az anyagi megbecsültség miatt vállal külföldön munkát, a hazatérés okait firtató kérdésre pedig első helyen a honvágyat jelölték meg. A megkérdezettek szerint a hazatérésüket segítené az anyagi biztonság, a szervezett, tisztázott viszonyok és a jobb munkakörülmények. A jelenleg külföldön dolgozók válaszaiból kitűnik – ismertette Kiss Katalin -, hogy tízből heten nem akarnak visszatérni, és csak 17 százalékuk tervezi, hogy újra Magyarországon dolgozik majd.

Forrás: MTI

9 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com