Újabb mérgező vegyszerek, melyek felelősek a gyermekek idegrendszeri károsodásáért

2

Boston, 2014. február 19., szerda (MTI) – Egyes vegyszerek és a gyermekek idegrendszeri fejlődési zavarai összefügghetnek – állapította meg egy új amerikai kutatás.

A vizsgálat egy 2006-os tanulmány folytatása, ahol ugyanez a kutatócsoport öt olyan vegyi anyagot azonosított, amelyek a gyermekek agyi és idegi fejlődését károsíthatják – idézte a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál a Lancet Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt.

„Figyelemzavartól, megkésett fejlődéstől és gyenge iskolai teljesítménytől szenvednek ezek a gyermekek, és valószínűnek tűnik, hogy az ipari vegyszerek számlájára írhatók a tünetek” – mondta Philippe Grandjean, a Harvard közegészségügyi karának kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Az új tanulmány friss adatokat közölt a korábban talált vegyi anyagokról, és újabb mérgező kemikáliákat is azonosított: a mangánt, a fluoridot, a klórpirifoszt, a DDT nevű, évtizedek óta betiltott rovarirtót, a tetraklór-etilén nevű oldószert, illetve az égéskésleltető polibrominált difenil-étereket.

A kutatás rámutatott az újonnan azonosított mérgező vegyszerek és a gyermekek egészségkárosodása közötti kapcsolatra. A mangánt a csökkent intellektuális képességekkel és a mozgáskészség zavaraival, az oldószereket a hiperaktivitással és az agresszív viselkedéssel hozták összefüggésbe, bizonyos rovarirtók pedig a gondolkodás fejlődését hátráltathatják.

Grandjean és kutatótársai azt jelezték, hogy a felfedezett vegyszereknél sokkal több méreg is részt vehet az idegfejlődési és viselkedési zavarok „néma járványának” terjesztésében.

(http://www.sciencedaily.com/releases/2014/02/140214203938.htm)

pbe \ kut \ pmg

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com