Magyar rekordot állítottak fel újraélesztésből

0

Budapest, 2013. október 25., péntek (MTI) – Sikeres volt az az újraélesztési rekordkísérlet, amelyben több mint kétszáz diák és oktatóik vettek részt pénteken Budapesten.

Összesen 243 budapesti és szombathelyi iskolás tanult és végzett szakszerű újraélesztést 125 darab erre a célra kifejlesztett bábun pénteken a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának atlétika csarnokában.

A rekordhoz a diákok félórás tréningen negyven hivatásos oktató segítségével tanulták meg az újraélesztési folyamatot, majd az elsajátított ismeretek alapján öt percen keresztül végezték el az ilyenkor szükséges teendőket – közölte az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja (OEFI-EKK) az MTI-vel.

Az Országos Mentőszolgálat legmodernebb mentőeszközeivel és mentési bemutatóval segítette az akciót, míg a korábbi rekordot tartó Szombathely száz bábut, tíz oktatót és 51 diákot küldött Budapestre a kezdeményezés sikere érdekében. Az újraélesztési kampányban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Resuscitatios Társaság is közreműködött.

A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet: az újraélesztés könnyen megtanulható, és a megfelelő technika elsajátításával bárki életet menthet.  Tavaly száz diák gyakorolta az újraélesztést együtt egy időben Szombathely főterén.

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com