
A világ vezető mRNS-kutatói érkeznek a Szegedi Tudományegyetemre
A 2023-as év két fiziológiai és orvosi Nobel-díjasa, Karikó Katalin és Drew Weissman mellett a…
A 2023-as év két fiziológiai és orvosi Nobel-díjasa, Karikó Katalin és Drew Weissman mellett a…
Magyarország vezet a fej-nyaki daganatok okozta halálozás tekintetében a világon, melyhez kapcsolódóan a kiemelt rizikófaktorok…
Az elmúlt öt év legnagyobb hazai sikerét küldi az Oscar© versenybe Magyarország. Döntött az Oscar©-díjra nevező…
A szeptember az Alzheimer betegség világhónapja, szeptember 21-e pedig Alzheimer világnap, amire egy olyan nemzetközi…
„A hazánkban jelenleg elérhető Covid-vakcinák felhasználhatósága augusztus végén lejárt” – erősítette meg a Telex kérdésére a Nemzeti…
A második legmelegebb augusztus volt az idei 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.…
A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka, közölte honlapján a Nemzeti…
Az Országos Vérellátó Szolgálat idén szeptemberben immár 16. alkalommal rendezi meg a hagyományos Retro véradását…
Takács Péter elmondta: az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges…
Akár teljesen új állcsontot is kaphatnak a Semmelweis Egyetemen azok, akiknek daganatos megbetegedés miatt károsodott…