Győztek a baranyai ápolók!

0

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2023. március 25-én rendezett XI. Országos Szakmai Versenyének Döntőjén első helyen végzett a baranyai „TANERŐK” csapata.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2010 óta szervezi meg szakmai versenyeit az egészségügyi szakdolgozók részére. A korábban csak néhány területi szervezetet érintő kezdeményezés rövid idő alatt valamennyi, 20 területi szervezet és 95 helyi szervezet által felkarolt, országos rendezvénnyé nőtte ki magát.

A szakmai versenyen országos szinten közel 200 csapatban, közel 800 versenyző mérte össze szakmai tudását évről-évre, majd a legjobb 20 csapat, azaz 80 fő vett részt az országos döntőben. Idén március 25-én hasonló létszámú elődöntők után került megrendezésre a budapesti a Lurdy Házban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara XI. Országos Szakmai Versenyének Döntője.

A rendezvényen a vármegyei és fővárosi elődöntők első helyezettjei versenyeztek egymással, a résztvevő 20 csapatból a szakma neves képviselőiből álló zsűri Baranya vármegyéből induló TANERŐK csapatát (PTE Szociális és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola) találta a legjobbnak, így ők viselhetik egy éven keresztül „Ápolói Hivatás Mesterei” címet.

Második helyezést ért el Nógrád vármegyéből FÚZIÓ csapata (Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján), harmadik pedig Komárom-Esztergom vármegyéből Kastély Angyalai csapata (Selye János Kórház) lett.

Forrás: Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com