A magas vérnyomás diagnózisa és később a kezelés ellenőrzése vérnyomásmérésen alapszik, amelynek pontosnak kell lennie. A vérnyomásunkat egy adott pillanatban is sok tényező befolyásolhatja: lelki állapotunk, az aktuális fizikai tevékenységünk, kávé-, teafogyasztás, dohányzás stb. – írja a Magyar Diabetes Társaság.
Szerző: Dr. Móczár Csaba belgyógyász, háziorvos, a magas vérnyomás képesített orvosa.
Ma már megszoktuk, hogy egy gombnyomásra meg tudjuk mérni a vérnyomásunkat, de ehhez az olasz patológus, belgyógyász Scipione Riva-Rocci találmánya kellett. Amikor megalkotta a vérnyomásmérő szerkezetét, a főverőérben (aortában) uralkodó vérnyomást szerette volna mérni, ám ez nem volt lehetséges: az aorta köré nem lehetett mandzsettát helyezni. Ezért a felkarra tette a mandzsettát, mivel ez a legközelebbi mérési pont. Az olasz orvos az 1890-es években fejlesztette ki a ma is ismert vérnyomásmérő eszköz egyik első változatát, mely egy higanyoszlopból és egy felfújható mandzsettából áll. A módszer lényege az, hogy a mandzsettát addig fújjuk fel, amíg a felkar artériája (brachiális artéria) el nem záródik, majd lassan leengedjük a nyomást. A szisztolés vérnyomást akkor rögzíthetjük, amikor a vér újra áramlani kezdett az artériában, amit a higanyoszlop mozgása jelez.
Ez a 19. század végi mérési módszer alapvetően megváltoztatta a vérnyomásmérést, mivel lehetővé tette a pontos, indirekt módon történő méréseket, és azóta is alapvető eszköze az orvosi diagnosztikának. Később a mandzsetta alá helyezett fonendoszkóppal hallgatózva a szisztolés és a diasztolés vérnyomásérték is meghatározhatóvá vált.
A higanyos vérnyomásmérők mellett megjelentek a manométeres („órás”) vérnyomásmérők, amelyek könnyebbek, jól kezelhetőek, szállíthatóak, ezért orvosi táskában, sürgősségi táskában is megtalálhatók. Azonban az otthoni vérnyomásmérés ezekkel a műszerekkel nehézkes volt, tanulást igényelt a használatuk, és ez a nehézkesség a pontosságukat is megkérdőjelezte az otthoni használat során.
Az otthoni vérnyomásmérés és a vérnyomásnaplózás terén az oszcillometriás eszközök hoztak áttörést. Ma már számos készülékkel találkozunk, amelyek egy gombnyomásra megmérik a vérnyomásunkat. Korábban még külön ballonnal kellett a mandzsettát felfújni, de ma már kis kompresszorok biztosítják a megfelelő mandzsettanyomást. A vérnyomásmérésen túl több kényelmi funkciót is tartalmaznak, és ma már a vérnyomásmérés standardjának számítanak. A felkaros változat használata javasolt, a csuklós változatok mérési pontossága megkérdőjelezhető, használatuk csak nagyon elhízott betegek esetén javasolt. Egyre több okosóra is rendelkezik vérnyomásmérő funkcióval, ezek megbízhatósága is kérdéses, bár a pontosságuk egyre javul.
Aki rendszeresen méri a vérnyomását, az tapasztalja, hogy érdemes kétszer-háromszor megmérni egymás után, mert ahogy megnyugszunk, a mérések egyre alacsonyabbak lesznek. Ha a kedves olvasó nem szokta mérni a vérnyomását, tehet egy próbát (persze csak akkor, ha van otthon vérnyomásmérője): most üljön le a konyhaasztalhoz kényelmesen, lábak a padlón, tegye az asztalon nyugvó karjára a mandzsettát, és mérjen egy vérnyomást… Ha végzett, várjon 3-4 percet, és mérje meg újra… Ugye van különbség a két mérés között, valószínűleg a második mérés alacsonyabb lesz.
Ez az oka annak, hogy úgynevezett standardizált körülmények között, ismételten kell a vérnyomást mérni és a két legközelebbi (10 Hgmm-nél nem nagyobb különbségű) mérést átlagolni.
Automatizált rendelői vérnyomásmérés
Rendelői körülmények között gyakran nem oldható meg a standard körülmények biztosítása. A problémán az automatizált vérnyomásmérők alkalmazása segíthet. Az automatizált rendelői vérnyomásmérés (AOBP) a magas vérnyomás diagnosztizálására és kezelésére ajánlott mérési standard. Az AOBP egy validált, automatizált, oszcillometriás mérésen alapuló felkaros mandzsettás vérnyomásmérő eszköz használatát jelenti, amely úgy van programozva, hogy több vérnyomásmérést indítson és rögzítsen meghatározott időközönként, egy pihenőidő után kezdve. A mérést orvos, ápoló vagy más egészségügyi szakember végzi szabványosított protokoll alapján, csendes környezetben, megfelelő betegbeállítással, zavaró tényezők nélkül, orvos távollétében.
Az AOBP során a beteget leültetik egy külön helyiségben, és megfelelő méretű mandzsettát helyeznek rá. A kezelő beállítja a vérnyomásmérési protokollt, és a készüléken található gomb megnyomásával indul a mérés. Az ajánlott beállítás három vérnyomásmérés 30 másodperces időközönként, 5 perces pihenőidő után kezdve. A teljes folyamatot, beleértve az időzítést is, a készülék automatikusan kezeli. A vérnyomásváltozás minimalizálása érdekében a betegeket arra utasítják, hogy üljenek csendben és maradjanak nyugodtak, megfelelő testtartással (hát megtámasztva, lábfejek laposan a padlón, kar megtámasztva, a mandzsetta szívmagasságban), és az eljárás során ne legyenek zavaró tényezők (pl. telefon kikapcsolva, beszélgetés tilos). A vérnyomásprotokoll megkezdése után a kezelő elhagyhatja a területet. A készülék automatikusan kiszámítja a három mérés átlagát, és ezt értelmezésre átadja az orvosnak.
Az AOBP egyre több nemzeti társaság (Kanada, Ausztrália stb.) vérnyomásmérési ajánlásában megjelenik, tekintettel arra, hogy intenzíven kutatott mérési technika. Jelentős előnye, hogy a standardizált körülmények biztosításával pontossá válik a mérés. Segítségével kiküszöbölhető a fehérköpeny-effektus, valamint pontosabban megítélhető az adott betegnél a magas vérnyomás súlyossági fokozata. Mint mindennek, ennek a módszernek is vannak hátrányai, leginkább az, hogy külön helyiséget igényel és viszonylag időigényes. A háziorvosi rendelések jellemző terhelése mellett használatuk nehézséget jelent. Továbbá jelenleg még áruk többszöröse a hagyományos automata vérnyomásmérőkének.
Az AOBP professzionális használtra tervezett készülék, az időzített, programozható vérnyomásmérésen túl egyéb, sokszor a kísérleti igényeket is kielégítő funkciói is vannak.
Léteznek otthoni használatra tervezett változatai, amelyek megkönnyítik a standardizált otthoni vérnyomásmérést. Ezek a készülékek általában fix, előre beállított programozással mérik a vérnyomást. Jelenleg még áruk legalább másfél-kétszerese a hagyományos automata mérőknek.
A magas, már az optimális vérnyomástartományt meghaladó vérnyomás is jelentősen emeli a szív- és érrendszeri kockázatot, a stroke, a szívizominfarktus, a veseelégtelenség, az alsó végtagi érelzáródás veszélyét. Ha erre gondolunk és arra, hogy nagyon sok honfitársunk életében csak igen-igen kevés alkalommal történik vérnyomásmérés, egy pontatlan, rosszul kivitelezett méréssel elszalasztjuk a korai diagnózis lehetőségét.
A helyes vérnyomásmérés lépései
Előkészület
- Legalább 5 percig üljünk nyugodtan.
- Ne fogyasszunk koffeint, ne dohányozzunk és ne végezzünk fizikai aktivitást a mérés előtti 30 percben.
- Ülő helyzetben mérünk: hátunk a széktámlán, lábak a földön, nem keresztbe tett lábbal.
- A mérendő kar legyen a szív magasságában, megtámasztva.
Mandzsetta elhelyezése
- A felkar közepére, a könyökhajlattól kb. 2-3 cm-rel feljebb kell felhelyezni.
- A mandzsetta szélessége a kar körfogatának kb. 40 százaléka, hossza legalább 80 százaléka legyen.
Mérés menete
- Indítsuk el a mérést!
- Legalább két mérést végezzünk, 1-2 perc különbséggel!
- Ha 10 Hgmm-nél nagyobb az eltérés, további mérések szükségesek. Ilyenkor az egymáshoz két legközelebb álló mérést átlagoljuk.
Forrás: Magyar Diabetes Társaság