Takács Péter: átlagosan 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére

0

Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. 

Takács Péter azt mondta, az orosz-ukrán háború okozta rendkívüli kiadások ellenére a kormány az ígéretének megfelelően folytatja a szakdolgozók béremelését, amire idén 200 milliárd forint a költségvetési forrás. A mostani lépéssel az egészségügyi szakdolgozók alapbére 2010-hez képest több mint négyszeresére emelkedik, alapbérük átlagosan eléri az orvosbérek 37 százalékát.

Takács Péter utalt arra, hogy az előző években „történelmi léptékű” orvosbéremelés történt, aminek elsődleges célja a hálapénz visszaszorítása volt. Ennek következtében „kinyílt a bérolló” az orvosok és a szakdolgozók között, ezt azonban a kormány két lépcsőben – tavaly júliusban és idén márciusban -, a szakdolgozói alapbéremeléssel kiegyenlítette.

Az államtitkár elmondta, hogy a korábbi pótlékok többségét – például ágymelletti pótlék, szakterületi, idegennyelvi pótlék – kivezetik, egyben beépítik az alapbérbe. Mivel a szakdolgozók mozgóbérét az alapbérből számítják, így a mozgóbér összege is emelkedni fog.

Fontos változásnak nevezte Takács Péter, hogy az eddigi „nagyon merev, szocialista bértáblát” öt fizetési osztály váltja fel, amelyeken belül egy „alap” és „kiemelt” kategóriát hoztak létre. Azt, hogy melyek azok a szakterületek, munkakörök, amelyek különös terhet jelentek a szakdolgozóknak, a szakdolgozói kamarával és a szakmai szervezetekkel közösen határozták meg. A béremelés fedezetét praxistámogatás formájában megkapják a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és alapellátási fogorvosi szolgálatok is.

Takács Péter jelezte, hogy 2010-ben egy teljes munkaidőben foglalkozatott egészségügyi szakdolgozó átlagos havi keresete 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően meghaladhatja a 800 ezer forintot.

A sajtótájékoztatónak helyet adó Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet megbízott főigazgatója, Müller Péter azt mondta, hogy az orvosbérek emelését követő többlépcsős szakdolgozói béremelés a kormány egészségügy iránti elkötelezettségét bizonyítja. Az intézmény stabil működéséhez és a szükséges személyi feltételek biztosításához ez a béremelés jelentős segítséget ad – mondta, hozzátéve, hogy a kórház március 1-től a jelenlegi 1375 szakdolgozója béremeléséhez havonta több mint 107 millió forint állami forrást kap. A betegellátásban a szakdolgozók szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, és a legkiválóbb orvosok sem tudnának szakdolgozók nélkül gyógyítani – fogalmazott a főigazgató.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com