Aktualitások az influenzajárványról – Miért kiemelten fontos a gyermekek védelme?

0

A szezonális influenza elleni védőoltással megelőzhető betegség, amely évente Európa lakosságának körülbelül 10–30 százalékát fertőzi meg, és Európa-szerte több százezer kórházi kezelést okoz. Az idősebbek, a fiatalabb gyermekek és a krónikus betegségben szenvedők gyötrődnek a legtöbbet, de mindenkinél fennáll a veszélye annak, hogy súlyos szövődmények alakulnak ki – beleértve a tüdőgyulladást, a myocarditist és az encephalitist –, amelyek akár végzetesek is lehetnek.

Inflenzaszezon alakulása, tavalyi számok. Eltolódott a járvány?

A 2022–2023-as influenzaszezont a járvány korábbi kezdete, elhúzódása, több csúcsa és korábbi csúcspontja jellemezte az előző négy szezonhoz képest.

Az első tetőzés 2022. december közepén volt, ahol az influenza A vírusok domináltak. Az influenza B vírusok cirkulációja 2023 februárjában erősödött. A második csúcs február végén–március elején ért Európába és hazánkba, elhúzódó magas esetszámmal, majd fokozatos csökkenéssel május végéig tartott. A járványküszöb alá is csak a 17. héten lépett, ami a szezonális influenzajárvány végét jelzi.

Összességében az influenza A (H3N2) vírusok domináltak az alapellátásból származó sentinel mintákban, azonban az A (H1N1) pdm09 (az 2022. 50. héttől) és a B típusú vírusok (a 2023. 2. héttől) nagyobb mértékű cirkulációja volt megfigyelhető. A kvadrivalens védőoltások tartalmazták mindhárom domináns törzset.

A hazai esetszámok is hétről hétre jelentősen meghaladják az előző évit, és jól látható a járvány elhúzódása is.

Fontos-e a gyermekek védelme influenza ellen?

Ma is nehéz áttörni azt a téves nézetet, hogy egészséges gyermeket nem kell oltani influenza ellen. Sokan alábecsülik ennek a jelentőségét. Az ECDC adatai szerint egy-egy járványban a felnőttek 10 százaléka betegszik meg. Kevéssé ismert, hogy ugyanakkor az 1 éven aluliak, akár 30 százalékos arányban is megbetegedhetnek, és az 5 év alattiak között az influenza okozta mortalitás világszerte 1000 fős mintát tekintve 2,1–23,8 fő közötti, ami közelíti a 65–74 év közöttiek mortalitási rátáját. Ne veszítsünk el egyetlen gyermeket se megelőzhető betegségben!

Leggyakoribb gyermekkori szövődmény a középfülgyulladás és a tüdőgyulladás. Előbbi az influenzaszezonban felírt antibiotikumok 80 százalékért felelős, míg utóbbi az influenza miatti kórházi ellátások többségéért. A szövődmények kockázata 5 év alatt nagyobb, az idősebbek viszont önállóbbak, több kontaktjuk van, ők gyakrabban fertőzik meg családtagjaikat – ami különösen veszélyes idős, krónikus betegek esetén.

Az influenzás gyerekek indítják el a családi járványokat, melyek legnagyobb veszélyt az idős családtagokra jelentik. Ennek az egyik oka az, hogy a gyermekek hosszabb ideig ürítik az influenzavírust, mint a felnőttek, és így akár 10 napon túl is fertőzhetnek. Kisgyermekek pedig már a tünetek megjelenése előtti héten is fertőzhetnek.

A gyermekek oltásának pozitív hatásai

A gyermekek védettsége saját egészségük megőrzése mellett csökkenti a teljes lakosság és a kockázati csoport körében is mind a megbetegedések, mind a szövődmények, mind a hospitalizáció arányát az Egyesült Királyságban végzett gyermekkori influenzavakcinációs program tanulsága szerint. Legjobb eredményt és ezzel együtt a legnagyobb társadalmi elfogadottságot a kétéves kor feletti, valamennyi közösségbe járó gyermeket bevonó programok mutattak.

(…)

Félelem a „szuri”-tól

A gyermekek félelmét az immunizálástól jelentősen csökkentette, a brit programokban „szúrás” helyett „orrpray” formátumú vakcinát alkalmaztak. Az intranazális vakcinával bizonyítottan növelni lehet a gyermekek oltási hajlandóságát.

Milyen védőoltások közül választhatunk?

Az influenza elleni védőoltások az influenzavírus három vagy négy törzse ellen nyújt védelmet. A háromkomponensű influenza elleni vakcinák két influenza A törzs (a H1N1 és a H3N2), valamint egy influenza B törzs ellen nyújtanak védelmet. A négykomponensű influenza elleni vakcinák az előzővel megegyező törzsek, valamint egy további influenza B törzs ellen nyújtanak védelmet.

A beadás módja szerint két csoportja van a vakcináknak:

INJEKTÁLHATÓ INFLUENZA ELLENI VAKCINÁK – Ezek inaktivált influenza elleni vakcinák (IIV) vagy rekombináns influenza elleni vakcinák. Az influenza elleni injekciós készítmények nem tartalmaznak élő influenzavírusokat. Hazánkban két vakcina érhető el ebben a csoportban:

  • Vaxigrip Tetra quadrivalens, (négy influenzatörzs ellen véd), ún. split (hasított vírusrészecskéket tartalmazó) vakcina, mely 6 hónapos kortól adható.
  • 3Fluart inaktivált vírust tartalmazó oltóanyag trivalens, 3 éves kor fölött alkalmazható.

ORRSPRAY kiszerelésű INFLUENZA ELLENI VAKCINA – Néhány éve férhető hozzá Magyarországon a Fluenz Tetra élő, attenuált, quadrivalens influenza elleni vakcina, az egyetlen tű nélküli, intranazális influenza elleni vakcina 2 év fölötti gyermekek számára. A Fluenz beadása során képes utánozni a vírus természetes bejutási módját, és ezáltal egy háromirányú immunválaszt kiváltani (mukozális, szisztémás és sejtes). Már az orrban kifejti védőhatását, ahol a leggyakrabban hatol a szervezetbe az influenzavírus. A vakcinában legyengített vírusok vannak, és csak az orrnyálkahártyán képesek szaporodni, a tüdőben már életképtelenek hőmérséklet-érzékenységük miatt, így nem okozhatnak megbetegedést.

Biztonságos-e az influenza elleni védőoltás, milyen mellékhatást várhatunk?

Valamennyi influenza elleni védőoltás biztonságos és hatékony. Tolerálhatóságuk a beadás módjától jelentősen függ. Immár az élővírus-vakcina mögött is 20 éves tapasztalat, 180 millió beadott dózis tapasztalata áll, a világ 34 országából. Oltási reakcióként az injekció helyén néhány napon belül múló bőrpír, érzékenység, néha hőemelkedés, láz és fejfájás fordulhat elő.

Szerző: Dr. Havasi Katalin PhD I házi gyermekorvos, HGYE-elnök, Hódmezővásárhely

Forrás: Házi Gyermekorvosok Egyesülete 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com