Mesterséges intelligenciával a jó alvásért

0

Megkezdődtek a mesterséges intelligencia hazai bevezetés előkészületei a Magyar Alvás Szövetségnél.

Az életmódhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia alkalmazások széles körben terjednek a világon. A rendszer hatalmas előnyöket kínál az alvás egészségügy területén is a hagyományos módszerekhez képest, mivel minden korábbinál több és részletekre kiterjedő információkat tud feldolgozni.

Az új rendszer bevezetésén dolgoznak – elsőként Magyarországon – a Magyar Alvás Szövetség alvás orvosi intézetében. Miközben egyre több nemzetközi kutatóintézet és alvás laboratórium – akárcsak a budapesti – alaposan tanulmányozzák a mesterséges intelligencia alkalmazásának tudományos feltételeit, szigorú kontrollokat és megfelelési szabályokat alakítanak ki.

A mesterséges intelligencia már most is segítséget nyújt az alvás egészségügy területén

– hangsúlyozza G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. A jövőben a mesterséges intelligencia vezérelheti többek között a precíziós orvoslást, és ezzel a betegellátás új korszakát nyitja meg. A mesterséges intelligencia megoldások mielőbbi gyakorlati alkalmazását szorgalmazza a Magyar Alvás Szövetség -, amely logikus lépés az alvás egészségügy területén mindazok számára, akik olyan összefüggéseket keresnek, amelyek segíthetnek előre jelezni az alvással kapcsolatos információkat, sőt a kapcsolódó egészségügyi kockázatokat is annak érdekében, hogy jobban aludjanak az emberek.

Forrás: Magyar Alvás Szövetség / OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com