Magyar orvosnők Tanzániában: „Minden lassú, semmi sincs jogilag megformálva, rettenetesen korrupt”

0

A Femcafé riportja egy magyar doktornő történetén keresztül számol be Tanzánia egészségügyi helyzetről, a helyi orvoslásról, és konkrét, megrázó esetekről. 

Anna mindig is arról álmodozott, hogy az orvosi egyetem után külföldön önkénteskedjen. Egy barátnőjének az ötlete volt, hogy részt vegyenek egy orvosi misszión, de sajnos sok átverős, scam alapítvánnyal találkoztak. Végül nem adták fel, és egy kolleganője összekötötte őket Szabó Lászlóval, aki egy adventista alapítványnak a vezetője. Ő segített nekik kijutni Tanzániába.

Bár azt valószínűleg sokan sejtik, hogy milyen is lehet az egészségügyi helyzet egy fejlődő országban (amely főként az adott régió gazdasági helyzetének is köszönhető), Anna beszámolója olyan részleteket is tartalmazott, amelyek minden képzeletünket felülmúlják. Mivel Annáék sikeresen összegyűjtöttek némi pénzt, így szerencsére sok helyinek tudtak segíteni, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak, hogy az orvosi ellátásukat finanszírozzák. Az is megnehezíti a dolgokat, hogy a nyugati orvoslás befogadása még gyerekcipőben jár, sokan nem hisznek a gyógyszeres kezelésben.

A maszáj törzsnél a helyi orvoslás számos olyan hiedelmet foglal magába, amelyeknek nincs orvosilag alátámasztott gyógyhatása. Ilyen például, hogy a nem keresztény közösségekben a betegeket marhavérrel kezelik, illetve úgy vélik, hogy ha kívülről megkarcolják, felsértik a bőrt, az hozzásegít a belső gyógyulásához.

A falvakban gyógynövényeket is használnak, ezek között persze akadnak olyanok, amelyek tényleg segíthetnek egy bizonyos szintig. Egy helyi orvos azt mondta, hogy az injekcióban hisznek a leginkább, azaz ha csak olyan fiziológiás oldatot fecskendeznek be – amely nem tartalmaz gyógyszert -, a betegek már akkor is azt gondolják, hogy jobban vannak a placebo-hatás miatt. Annáék próbáltak erről is beszélni a helyiekkel, hogy például ne szurkáljanak feleslegesen gyerekeket, amikor már akkorák, hogy le tudják nyelni a gyógyszert. Példaként elárulta, hogy volt egy gyermek, akinek középfül gyulladása volt. Annáék csepegtettek a fülébe, és akkor a szülő már látta, hogy milyen érdekes, a gyógyszer hatására már nem ömlik a genny belőle. Ekkor azért már elismerték, hogy a nyugati orvoslás talán annyira nem is eredménytelen. A nyelv is nagy gátat képzett a páciensek és Annáék között. Sokan nem tudnak angolul, és Tanzániában is különböző nyelveket beszélnek. Ez sokszor nagyon megnehezítette a magyar orvosok munkáját.

Teljes tartalom a Femcafé oldalán olvasható.

Forrás: Femcafé 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com