Alacsony zsírtatalom vagy kevesebb szénhidrát?

0

Az alacsony zsírtartalmú és alacsony szénhidráttartalmú diéták egészségre gyakorolt hatásáról szóló egyik legnagyobb kutatásban a tudósok felhívták a figyelmet arra, hogy a zsírok étrendi szerepéről szóló elképzelésünk eddig teljesen hibás volt – írja a Magyar Kardiológusok Társasága.

A legfőbb tanács, ami mindenkinek eszébe jut a fogyókúráról, hogy le kell csökkenteni a zsírbevitelt. Túl sok telített zsír és koleszterin van az állatok húsában, a tejtermékekben és a sajtban. A magas koleszterinszint miatt elzáródhatnak az artériák, ami szívbetegséget, stroke-ot okozhat. Ám nem a zsír az egyedüli tettes ezeknek az egészségtelen állapotoknak a kialakulásában.

Az elmúlt években a kutatásokból kiderült, hogy a zsírbevitel lecsökkentése nem mindig csökkenti a szívbetegség vagy a korai halál kockázatát. Sőt, néhány kutatás éppen az ellenkezőjét mutatta ki: azok, akik rendkívül kevés zsírt fogyasztanak, korábban halnak meg. Ám az összefüggés nem ilyen egyszerű: ez azért fordulhat elő, mert a zsírt valami mással pótolják.

A McMaster Egyetem kutatócsoportja vezette az egyik leglényegesebb kutatást, amelyik a táplálkozásegészségre és halálozásra való hatását vizsgálta, és arra jutottak a tudósok, hogy a zsírbevitel csökkentése helyett a legtöbb ember inkább abból profitálhatna, ha csökkentené a szénhidrátfogyasztást. A Lancet című folyóiratban publikált tanulmányban bebizonyították, hogy akik sok szénhidrátot esznek, amiből sok van például a péksüteményekben és a rizsben, azok közel 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg még a kutatási időszakban azokhoz képest, akik alacsony szénhidráttartalmú étrendet követtek. Akik magas zsírtartalmú étrenden voltak, 23 százalékkal alacsonyabb valószínűséggel haltak meg a kutatás hétéves nyomon követési időszakában azokhoz képest, akik kevés zsírt fogyasztottak.

A kutatók szerint ezek az eredmények rámutatnak arra a tényre, hogy a zsír helyett az egészségügyi szakértőknek inkább arra kellene biztatniuk az embereket, hogy kevesebb szénhidrátot egyenek.

A kutatásba 135 000 embert vontak be 18 különböző országból, és az általgos étrendjük 61 százaléka szénhidrátból, 23 százaléka zsírból és 15 százaléka fehérjéből állt. Viszont néhány országban és régióban, mint például Kínában, Dél-Ázsiában és Afrikában a szénhidráttartalom lényegesen magasabb volt: 63–67 százalék. A kutatásban szereplő emberek több mint a fele magas szénhidráttartalmú étrendet követett.

Forrás: MKT 

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com