Túl fáradtak az emberek ahhoz, hogy egészségesebben éljenek egy tanulmány szerint

0

Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása szerdán.

A YouGov nemzetközi piackutató és adatelemző cég által a Rákkutatási Világalap (WCRF) megbízásából 2086 brit felnőtt körében végzett felmérés eredményei jól mutatják, milyen akadályokba ütközhetnek azok, akik egészséges szokásokat vezetnének be életükbe.

Arra a kérdésre, hogy mi akadályozza meg őket abban, hogy egészségesebben étkezzenek és gyakrabban mozogjanak, a férfiak 29 és a nők 40 százaléka válaszolt azzal, hogy túl fáradtnak érzi magát hozzá.

A megkérdezettek 38 százaléka a motiváció hiányára, 30 százaléka az élelmiszerárakra, 26 százaléka az időhiányra, 25 százaléka pedig a munka és magánélet egyensúlyának hiányára hivatkozott. Huszonöt százalékuk az edzés költségeit, 16 százalékuk az önbizalomhiányt említette, 12 százalékukat pedig az akadályozza, hogy azt sem tudja, hogy kezdjen neki a változtatásoknak.

Az online megkérdezett, reprezentatív mintában csak minden negyedik ember (24 százalék) mondta azt, hogy semmi sem akadályozza az egészséges életmód kialakításában.

„Az embereknek sűrű az időbeosztásuk, és tudjuk, hogy sokak számára a legutolsó dolog, amit fáradtan vagy motivációhiányos állapotban meg akarnak tenni, az az, hogy a semmiből elkezdjenek főzni vagy edzőterembe járjanak” – mondta Matt Lambert, a WCRF egészségügyi információs és promóciós menedzsere.

A szervezet nyolchetes projektet indít az egészséges életmódról, amely reményei szerint lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebb szokásokat építsenek be a mindennapjaikba. A WCRF rámutatott: a helyes táplálkozás és a testmozgás fontos eszköz a rák és más betegségek kialakulása kockázatának csökkentésében.

A Rákkutatási Világalap becslései szerint a rákos esetek negyven százaléka elkerülhető lenne, ha az emberek egészségesebb életet élnének.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com