A szlovén kormány visszatérítené a járvány alatt kiszabott bírságokat

0

A szlovén kormány csütörtökön jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely szerint visszatérítik a koronavírus-járvány idején a korlátozások megszegéséért kiszabott bírságokat – közölte Dominika Svarc Pipan igazságügyi miniszter csütörtökön.

Ezzel a kormány teljesíti a koalíciós szerződésben vállalt egyik legfontosabb ígéretét – mondta a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy ez egy fontos lépés a jogállamiság felé, amelyet „jelentősen aláásott a túlzottan és alkotmányellenesen alkalmazott korlátozás a Covid-19 járvány idején”.

A miniszter emlékeztetett: az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a fertőző betegségekről és a nyilvános gyülekezésről szóló törvények több cikkét, amelyek alapján az előző kormány olyan rendeleteket fogadott el, amelyek a szabálysértési eljárások jogalapját képezték.

A kormány szerint Szlovéniában 2020. március 7. és 2022. május 30. között valamivel több mint 62 000 szabálysértési eljárás indult alkotmányellenesen, és a kiszabott bírságok összege elérte az 5,7 millió eurót. Ennek mintegy 30 százalékát, azaz valamivel több mint 1,7 millió eurót már befizettek az emberek, vagy behajtottak a hatóságok, míg a fennmaradó összeg behajtása folyamatban van – mutatott rá a miniszter.

A törvényjavaslat, amelyet a parlamentnek még el kell fogadnia, előirányozza a folyamatban lévő szabálysértési eljárásoknak és a bírságok behajtásának leállítását, valamint a kiszabott bírságok és az eljárási költségek visszatérítését. A szabálysértések jogkövetkezményeit is orvosolni kívánják a hatóságok oly módon, hogy az adatokat automatikus törlik minden nyilvántartásból.

A miniszter elmondta: a kormány tisztában van azzal, hogy a korábbi, Janez Jansa vezette kormány nagy tanácstalansággal szembesült a koronavírus-járvány alatt, és gyorsan kellett cselekednie. A szlovén alkotmány ilyen kivételes esetekben lehetővé teszi, hogy a kormány olyan ideiglenes intézkedéseket fogadjon el, amelyek közvetlenül beavatkozhatnak a mozgásszabadságba, korlátozhatják a gyülekezési és egyesülési jogot, hogy megfékezze egy fertőző betegség terjedését, és így hatékonyan védjen más emberi jogokat – mondta a miniszter.

„Azonban – és ez kulcsfontosságú – az ilyen szabályozásnak összhangban kell lennie az alkotmányos rend és a jogállamiság alapvető követelményeivel, a jogbiztonsággal és a jogrend kiszámíthatóságával. Nem engedhető meg, hogy egy válságot ürügyként használjanak a jogrend aláásására” – magyarázta Svarc Pipan.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com