A magas energiaárak és az infláció a hazai gyógyszeripart is kritikus mértékben sújtja

0

A hazai gyógyszeriparnak a nemzetgazdaságra is döntő hatása van, ezért annak stabilitását a jelenlegi kritikus helyzetben is meg kell őrizni – hangzott el a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) Partnerség – Értékteremtés, versenyképesség, hazai gyógyszeripar címmel megrendezett konferenciáján. 

Bár a koronavírus-járványban válságállónak bizonyult, a háború, az energiaárak brutális emelkedése és az infláció fenyegeti a magyar gyógyszergyártást – kongatta meg a vészharangot a rendezvényen Greskovits Dávid, a MAGYOSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy a magyar gyógyszereket több mint 100 országban alkalmazzák, a gyártók pedig a megtermelt nyereség jelentős részét kutatás-fejlesztésre fordítják itthon. Az ágazat ugyan 35 ezer munkavállalót foglalkoztat idehaza, de úgy a gyártásban mint a kutatásban folyamatosan terheli a humánerőforrás-hiány. Az alapellátásban minden második beteg magyar gyógyszerrel gyógyul, ugyanakkor a támogatott gyógyszerek ára 2007 óta változatlan, tavaly pedig 1683 olyan készítmény volt forgalomban, amelynek az ára 20,5 százalékkal csökkent ebben az időszakban – írja a pharmaonline.hu.

A gyógyszergyártás folyamatos energiaellátást igényel, ha ennek hiányában leáll a termelés, annak a gyógyszerellátásban is súlyos következményei lennének – figyelmeztetett Greskovits Dávid, megemlítve azt is, hogy ha a támogatáspolitika kizárólag az alacsony árakat preferálja, az nemcsak a gyártói pozíciókat, de a betegegyüttműködést is roncsolja. A szektort fenyegető súlyos és visszafordíthatatlan károk elkerülése érdekében az elnök aktív és gyakori párbeszédet sürgetett a piaci szereplők, az érdekképviseletek és a döntéshozók között.

Nem fordulhat elő Magyarországon, hogy az energiahiány veszélyeztesse az ipar teljesítményét – szögezte le előadásában Menczer Tamás, a MAGYOSZ stratégiai partnere, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

A magyar gyógyszeripar termelési értéke évről évre növekszik, 2010-hez képest tavalyig 64 százalékkal gyarapodott – emelte ki, megemlítve, hogy a teljes magyar export 5 százalékát a gyógyszeripar adja, a gyógyszerek szerepelnek a hat legfontosabb exportcikk sorában, azaz az itthon előállított orvosságok a nemzetközi piacon is megállják a helyüket.

A jövő év kritikus lesz, a kihívások minden iparágra hatással lesznek – jelentette ki Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős  államtitkára, arra figyelmeztetve, hogy az Európai Unióban recesszió várható 2023-ban, ugyanakkor a magyar gazdaságnak e mellett kell megtartania a növekedési potenciált.

Teljes tartalom

Forrás: PharmaOnline 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com