Kórházi várólisták a járvány után: van ahol egy-két évet várni kell protézisműtétre

0

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, min múlik a kórházi várólisták csökkentése.

13 milliárd forintnyi plusz forrásból igyekeznek csökkenteni a járvány alatt megnőtt kórházi várólistákat – mondta az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség elnöke. Ficzere Andrea hozzátette, hogy a legtöbben szürkehályogműtétre várnak, mintegy 18 ezren, de térd- és csípőprotézis beültetésére is 8-10 ezren.

„Nyilván az ő panaszaik fokozódtak az elmúlt időszakban, egyre nagyobbak a fájdalmak, úgyhogy jó lenne minél hamarabb megoperálni őket. A szürkehályogműtétre közel 200 nap volt a várakozási idő, a másik két műtétre 600, illetve 300 nap, de kórházanként sem volt egységes, hogy milyen hamar lehetett ellátáshoz jutni” – részletezte Ficzere Andrea.

Azt is elmondta, hogy miért nehéz megmondani, mennyi egy adott műtét esetében a normális várakozási idő, ez ugyanis függ a hozzáféréstől, az elvégzett műtétek számától, a körülményektől, a személyzettől, az eszközparktól. „Vannak intézmények, ahol pár hónapon belül protézishez lehet jutni, de van, ahol 1-2 évet is várakozni kell.

Forrás: InfoRádió

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com