Hat életmódbeli változtatással mindenki tehet a klímaváltozás ellen

0

Hat viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez – állapította meg egy új tanulmány, amely egyebek mellett az egészséges, főként növényi alapú táplálkozást és az elektronikai cikkek legalább hét évig tartó használatát szorgalmazta.

A három vezető intézmény által készített tanulmány kiemelte, hogy a kormányok és az egyes emberek kis változtatásokkal jelentős hatást érhetnek el a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésében. A The Guardian által hétfőn ismertetett tanulmány szerint hat konkrét kötelezettségvállalás betartása visszafoghatná az elszabadult fogyasztást, amely részben az éghajlati válság okozója.

A Leedsi Egyetem tudósai által végzett, valamint az Arup globális mérnöki cég és a világvárosok C40-es csoportjának szakértői által végzett kutatás szerint a hat vállalás teljesítésével annak a kibocsátáscsökkentésnek a negyedét el lehetne elérni, amellyel a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani.

A tanulmány hétfői megjelenésével egy új klímamozgalom is útnak indult. Az ugrás (The Jump) elnevezésű mozgalom arról igyekszik minél több embert meggyőzni, hogy vállalja a hat ígéretet. Tom Bailey, a kampány társalapítója hangsúlyozta: egyszer s mindenkorra véget vetnek ezzel a vitának, hogy az állampolgároknak lehet-e szerepe a bolygó megvédésében. „Nincs időnk rá, hogy megvárjuk, amíg egy csoport lép, minden szereplő minden lépésére szükség van” – fogalmazott.

A múlt héten az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) az eddigi legborúsabb figyelmeztetésével állt elő, rámutatva, hogy a klímaválság rohamosan gyorsul, és csak kevés esélyünk maradt arra, hogy elkerüljük a legsúlyosabb pusztítást. Bailey szerint mivel a világ az ökológiai összeomlás szélére jutott, a következő évtizedben működőképes alternatívára van szükség az „egyetemes fogyasztói társadalom” helyett.

„A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a kormányoknak és a magánszektornak kell a legnagyobb szerepet játszania, de az elemzésünkből az is ugyanilyen egyértelmű, hogy az egyes emberek és a közösségek is hatalmas változást érhetnek el” – mutatott rá.

Az kampány arra kéri az embereket, hogy egy, három vagy hat hónapra vállalják a következő hat életmódbeli változtatást: fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot, egészséges mennyiségben, pocsékolás nélkül; ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot; legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket; legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat; szabaduljanak meg saját motoros járműveiktől, ha tudnak, ha pedig nem, akkor tartsák meg őket hosszabb időre; hajtsanak végre legalább egy nagyobb változtatást, például forduljanak a zöld energia felé, szigeteljék le az otthonukat vagy váltsanak nyugdíjbiztosítót.

Bailey dolgozta ki a legutóbbi váltasztásokra a brit Munkáspárt számára az energiaágazat szén-dioxid-mentesítésére irányuló tervet. Az elmúlt 15 évben Angliában, Amerikában és Kínában dolgozott a zöld energiaágazatban, és véleménye szerint az egyéni változtatások elvezethetnek a közösségi szintű fellépésekhez, ami végső soron hozzájárulhat a rendszerszintű változáshoz.

Bailey szerint bár nem mindenki tudná vállalni az összes pont teljesítését, már az is nagy hatással lehet, ha sokan belevágnak. „Nem a kőkorszakba kell visszatérni, csak meg kell találni az egyensúlyt. A viszonylag gazdag országokban a kevesebb fogyasztás több kreativitást, vidámságot, kapcsolatot jelenthet. Éljünk az örömöknek, ne a dolgoknak” – hangsúlyozta.

A tanulmány a világ vezető városaiban élő emberek fogyasztásának hatását vizsgálta. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a fenti hat lépés 25-27 százalékkal csökkenthetné az üvegházhatású gázok globális kibocsátását. A tudományos bizonyítékok gyarapodásával egyértelmű, hogy a társadalom minden rétegének cselekednie kell – mutatott rá Ben Smith, az elemzést végző Arup klímaváltozással foglalkozó igazgatója.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com