Alkotmányellenesnek bizonyult Romániában a kültéri maszkviselés kötelezővé tétele

0

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság kedden azt a 2020 novemberében elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely jogalapot teremtett a hatóságoknak a kültéri maszkviselés kötelezővé tételére.

A bukaresti kormány 2020 november 5-én több jogszabályt is elfogadott a koronavírus-járvány akkori, második hullámának megfékezése érdekében: egyebek mellett éjszakai kijárási tilalmat rendelt el, korlátozta az üzletek nyitvatartását, a lépcsőzetes munkakezdés és a távmunka bevezetéséről döntött. Ahhoz azonban, hogy a védőmaszk viselését – a zárt tereken kívül – a szabadban is kötelezővé tehessék, a veszélyhelyzetről szóló törvény azonnali módosítására volt szükség, ezért annak előírásait sürgősségi kormányrendelettel egészítették ki.

A Mediafax hírügynökség szerint a jogszabály ellen egy megbírságolt egyetemi hallgató emelt alkotmányossági óvást. Egyhangúlag elfogadott határozatában az alkotmánybíróság nem valamely alapjog megsértésére, hanem egy procedurális mulasztásra hivatkozott: a kormány ugyanis elmulasztotta megküldeni a sürgősségi rendelet tervezetét a törvényhozási tanácsnak, márpedig az alkotmány szerint minden jogszabálytervezetet elfogadása előtt a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló testületnek is véleményeznie kell.

Az alkotmánybíróság megfellebbezhetetlen döntése eltörli a kültéri maszkviselési kötelezettséget, és érvényteleníti az előírás megszegéséért 2020 novembere óta kirótt bírságokat, de csak később lép hatályba, amikor az indoklással együtt megjelenik a hivatalos közlönyben.

Romániában a járványhelyzet függvényében többször kötelezővé tették a kültéri maszkviselést: a január elején hozott legutóbbi intézkedés most is érvényben van. Az alkotmánybírósági döntés hatályba lépéséig a kormánynak elvileg arra is lenne ideje, hogy – korábbi mulasztását kijavítva – szabályos döntést hozzon a kültéri maszkviselésről, de a járvány ezt már nem indokolja.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter már korábban jelezte, hogy az újonnan fertőzöttek napi számának csökkenése közepette a kormány lazítások fontolgat: ezek sorában az első lépés lesz a kültéri maszkviselési kötelezettség eltörlése, az utolsó pedig az, hogy zárt térben sem lesz kötelező (csak ajánlott) az orvosi maszk viselése.

Romániában a két héttel korábbi – 40 ezer esetet meghaladó – tetőzés óta már többnyire csökkennek a napi fertőzöttszámok: kedden 21 885 újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttet jelentettek, ami 13 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától. A halálos áldozatoknál azonban még növekvő a tendencia: a keddi 195 új haláleset 72 százalékkal meghaladja a kéthetes mozgóátlagot.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com