Honvédkórház főigazgatója: a két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja

0

A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja – fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Elmondta, koronavírus-fertőzés miatt jelenleg kevés páciens fekszik a Honvédkórház intenzív osztályán és többségében olyan betegek jutnak oda, akik nincsenek beoltva vagy négy hónapnál hosszabb ideje kapták a legutóbbi oltást.

„Tehát összességében az üzenet egyértelmű: még ma sem késő menni, sőt holnap is nyitva vagyunk, holnap is lehet jönni felvenni a harmadik oltást, mert a második oltás után négy hónappal nagyon elkezd a védettség csökkenni, hat hónap után meg szinte alig van védettség” – hangsúlyozta a főigazgató.

Az éppen zajló oltási akcióról azt közölte, úgy tűnik, tetszik az embereknek, hogy időpontfoglalás nélkül is megkaphatják a vakcinát, mert folyamatosan érkeznek.

Wikonkál Norbert Miklós hozzátette: ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel – például cukorbetegséggel vagy daganattal – rendelkezők számára egyértelműen javasolják.

Kérdésre elmondta azt is, a honvédség saját laboratóriumaiban is megállapították, hogy az omikronnal fertőzöttek aránya 90 százalék felett van, vagyis a delta variáns „már csak ritka vendégként jelenik meg”.

Hozzátette, az omikron nagyon gyorsan átfertőzheti a lakosságot, ugyanakkor gyorsan le is csenghet, és – a remények szerint – ez jelentheti a koronavírus-járvány végét. Megjegyezte: bár az esetszámok folyamatosan nőnek, a koronavírus omikron variánsa sokkal „szelídebb”, mint az eredeti, vuhani törzs vagy a delta variáns volt.

Sajnálatosnak nevezte, hogy egyre népszerűbb az antitest teszt, mert ennek a „tudományos hozadéka nagyon csekély”, és ennek az eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com