Keddtől az indulás előtt is tesztet kell végezniük az Angliába utazóknak

0

Keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak – közölte a brit egészségügyi miniszter.

Sajid Javid bejelentette, hogy a szabályozás december 7-én brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lép érvénybe. Az Angliába utazóknak az indulás előtti 48 órában kell elvégeztetniük a koronavírus-tesztet.

Grant Shapps közlekedési miniszter Javid bejelentésével egy időben közölte: az indulás előtti teszt lehet gyorsteszt (lateral flow test) vagy laboratóriumban kiértékelt PCR-teszt, de mindkét teszttípus elvégzéséről és eredményéről az utazóknak igazolást kell bemutatniuk. A rendelkezés mindenkire vonatkozik, a koronavírus ellen teljesen beoltott beutazókra is.

A brit kormány kéthavi szünet után teszi ismét kötelezővé a koronavírus-tesztek elvégzését az angliai utazás megkezdése előtt, ez a kötelezettség ugyanis október 4-én megszűnt. Kötelező a PCR-tesztek elvégzése az angliai érkezés után is, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

A teljesen beoltott beutazók számára október végén szűnt meg az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-koronavírusteszt kötelme, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt elvégzése is elégséges volt. Ezt a könnyítést függesztette fel a brit kormány a november utolsó napján érvénybe lépett intézkedéssel.

Az érkezés utáni PCR-tesztet a beutazóknak a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelniük, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes koronavírus-szűrési szolgáltatását beutazási célokra nem lehet használni.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com