Horvátországban életbe lépett a védettségi igazoláshoz kötött munkavégzés

0

Horvátországban hétfőtől életbe lépett a védettségi igazoláshoz, illetve negatív koronavírusteszthez kötött munkavégzés az egészségügyi és szociális intézményekben – számolt be erről a horvát közszolgálati televízió (HRT).

A rendelet ellen országszerte több kórháznál is tüntettek. Az egyik zágrábi kórház előtt több tucatnyian gyűltek össze, majd hangos fütyüléssel és kiabálással próbálták megakadályozni Vili Beros egészségügyi minisztert, hogy nyilatkozzon a médiának. Sajtóhírek szerint a tüntetők között voltak egészségügyi dolgozók, de a többségük vírustagadó és vakcinaellenes civil állampolgár volt, akik közül néhányan agresszíven viselkedtek, ezért rendőri beavatkozásra volt szükség.

A tárcavezető ennek kapcsán kijelentette: lehetnek ugyan különböző vélemények, de miközben a vírus másfél éve jelen van, és a fertőzés számos megbetegedéshez és halálhoz vezetett, nem lehet tagadni annak létezését. „Az én feladatom az, hogy biztosítsam az egészségügyi ellátás biztonságát, és ezt meg is fogom tenni” – húzta alá.

Az oltásellenességel kapcsolatban hozzátette: nem köteleznek senkit arra, hogy beoltassa magát, de ilyen esetben a tesztelés a szakma szerint az egyetlen módja annak, hogy valaki biztonságosan végezhesse a munkáját.

Hétfőtől az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozóknak rendelkezniük kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív koronavírusteszttel. Azoknak a dolgozóknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a betegségen, hetente kétszer koronavírustesztet kell végeztetniük. Védettségi igazolással kell rendelkezniük a betegeknek, de az őket kísérőknek, illetve látogatóknak is. Kivételt képeznek ez alól a 12 évnél fiatalabb gyerekek. Akik nincsenek beoltva, és nem rendelkeznek gyógyultsági igazolással, de ennek ellenére megtagadják a tesztelést, nem léphetnek be ezen intézmények területére.

Josip Aladrovic munkaügyi, nyugdíjügyi, családügyi és szociális miniszter a sajtónak hétfőn úgy nyilatkozott: azok a munkavállalókkal szemben, akik nem rendelkeznek Covid-igazolvánnyal és megtagadják a tesztelést, a munkáltatók a munka törvénykönyv szerint járhatnak el.

„Mindenekelőtt ezeknek az alkalmazottaknak távol kell maradniuk a munkahelyükről, a le nem dolgozott órákat nem fizetik ki számukra, ezt követően pedig írásbeli figyelmeztetést kapnak”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem kizárt a felmondás lehetősége sem. Az elmúlt 24 órában 219 új koronavírus-fertőzést azonosítottak, 810 beteget ápolnak kórházban, közülük 98-an vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 829 251-en kaptak védőoltást – a jogosultak 45, a felnőtt lakosság 54 százaléka -, közülük 1 714 922-en már a második adagot is felvették.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com