Szakorvosok vehették át a Richter Érdemérem Díjat

0

A 2023. április 21-én megtartott díjátadó ünnepségen a tavalyi, háziorvosok számára átadott elismerésekhez hasonlóan idén is három kategóriában osztotta ki a zsűri a díjakat a szakorvosok számára, illetve minden kategóriában különdíjasokat is hirdettek.

A Richter Gedeon Nyrt. felelősen gondolkodó gyógyszergyártó vállalatként immár több, mint 120 éve fordít kiemelkedő figyelmet arra, hogy kezdeményezéseivel támogassa és elősegítse a hazai gyógyító-kutató munka színvonalának további emelését, valamint a társadalom érdekeit szem előtt tartva hozzájáruljon az egészségügyi ellátás minőségének, hatékonyságának erősítéséhez.

A vállalatalapító születésének 150. évfordulója alkalmából a társaság a Magyar Orvosi Kamarával együttműködve tavaly egy új szakmai díj, a Richter Érdemérem életre keltésével kívánt tisztelegni Richter Gedeon szellemisége előtt. A hiánypótló kezdeményezés célja, hogy a nyilvánosság látókörébe emelje az orvostársadalom mindennapi, kiemelkedő felelősséggel járó munkáját. Az elismeréssel a vállalat támogatja az olyan innovatív ötletek, jó gyakorlatok adaptálását, melyek elősegíthetik a hazai egészségügyi ellátás színvonalának további emelését, valamint az orvosi hivatás hatékonyságának növelése által hozzájárulnak a magyar gyógyszergyártó vállalat olyan fontos célkitűzéseinek megvalósulásához, mint az egészségmegőrzés fenntartása.

Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató szakorvosa Dr. Feller Gábor pszichiáter, addiktológus, farmakológus, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvosa lett, aki széles körben alkalmazható kommunikációs gyakorlatai során aktív párbeszédet folytat a fekvőbeteg ellátást igénybe vevő betegek hozzátartozóival. Figyelmet fordít az egészségügyi ellátórendszert is érintő burn-out szindrómára, de nagy hangsúlyt fektet a lakossági kommunikációra is: előadásai során a mentális egészség vonatkozásában törekszik felhívni a figyelmet a drogfogyasztás veszélyeire, az iskolai zaklatásra és bántalmazásra. Ide kattintva megtekinthetik pályázati anyagát.

A betegkommunikáció kategóriában a zsűri Dr. Péterfi Istvánt PhD., a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti – Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosát tüntette ki különdíjjal, aki a modern számítástechnika egészségügyi dokumentációba történő bevonása által az orvos-beteg közti kommunikáció javítását szolgálja. Pályázati anyaga ide kattintva elérhető.

Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató szakorvosa címet Dr. Watti Jezdancher belgyógyász, endokrinológus adjunktus, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgató-helyettese kapta, akinek hosszú távú célkitűzése, hogy a fiatal generáció tagjai képessé váljanak olyan egészségügyi szokások, hagyományok átörökítésére, amelyek hosszú távon pozitív társadalmi magatartásként tudnak megjelenni. Pályázati anyagát ide kattintva ismerhetik meg.

A kategória különdíjasa Dr. Mező Róbert ortopéd és rehabilitációs szakorvos, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Központi Rehabilitációs Osztályának főorvosa lett, aki évtizedes múltra visszatekintő elkötelezettsége és missziós tevékenysége során a diabéteszes lábak megmentéséért dolgozik. Győztes pályaművének köszönhetően a diabéteszes felvilágosító tevékenységének továbbfejlesztése valósulhat meg, pályázati anyaga ide kattintva érhető el.

Az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző szakorvosa Dr. Rozsos István PhD., MBA., sebész és érsebész szakorvos lettaki végtagmentő applikációjával és a műtéti technika fejlesztésére való ötletével érdemelte ki a rangos elismerést. Ide kattintva tekinthető meg a pályázati anyaga.

Különdíjat Dr. Bánhegyi Róbert János klinikai onkológus, belgyógyász, haematológus szakorvos, a Békés Vármegyei Központi Kórház onkológiai centrumának vezető-helyettese kapott a pályamunkájáért, akinek célja, hogy egy onkodiabetológiai témájú, a rendelkezésre álló nemzetközi és hazai ismeretanyagot, valamint a saját eredményeiket is összefoglaló szakkönyv kerülhessen kiadásra. A szakkönyv kiadásának megvalósulása már rövid távon is segítheti a daganatos betegellátást, hosszabb távon pedig szerepet játszhat az egészségügy, ezen belül az onkológiai ellátórendszer terheinek csökkentésében. Dr. Bánhegyi Róbert János pályázati anyagát ide kattintva tekinthetik meg.

„Betegközpontú hozzáállásunk nem lehetne sikeres az olyan kiemelkedő orvosok nélkül, mint a Richter Érdemérem díj díjazottjai. Ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a széleskörű hozzáférést a terápiás módszerekhez, szükségünk van az egészségügy különböző területeinek együttműködésére. Reményeink szerint ezen együttműködés újabb mérföldköve a tavaly háziorvos kategóriával indított Richter Érdemérem díj, és a most átadásra került szakorvosi kategória díjai.” – tette hozzá Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

A Dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója; Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke; Prof. Dr. Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke; Dr. Keresztes Katalin Ph.D. belgyógyász, kardiológus, diabetológus főorvos; valamint Dr. Radics Judit pszichiáter-pszichoterapeuta alvásszakértő főorvos alkotta zsűri kiemelte, hogy a Richter Érdemérem elnyerésére rendkívül nagy számban érkeztek be nívós pályázati anyagok, így a döntés ezúttal sem volt könnyű.

Forrás: Richter

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com