Horvátország egy évre kiterjesztette a védettségi igazolványok érvényességét

0

A horvát válságstáb 270 napról egy évre kiterjesztette a védettségi igazolványok érvényességét csütörtöki sajtójelentések szerint.

A testület egyúttal további két héttel meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket.

Az országban továbbra is kötelező a maszk viselése zárt térben, a vendéglátóhelyek pedig csak éjfélig tarthatnak nyitva. A rendezvények látogatása és a beutazás is védettségi igazoláshoz van kötve. A védettségi igazolásokra a határátlépésnél is vonatkozik az egy év lejárati idő, beleértve a keleti vakcinákat is.

Hétfőtől ugyanakkor szigorítások is várhatók. Mindenki számára kötelezővé teszik a védettségi igazolást az egészségügyi és szociális intézményekben. Oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív koronavírusteszttel, nemcsak a dolgozóknak kell rendelkezniük, hanem a betegeknek, de az őket kísérőknek, illetve látogatóknak is. Kivételt képeznek ez alól a 12 évnél fiatalabb gyerekek.

Az elmúlt 24 órában 1710 új koronavírus-fertőzést azonosítottak az országban. A vírus okozta betegségben tizenketten haltak meg, kórházban 741 beteget ápolnak, közülük 94-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 817 444-en kaptak védőoltást – a jogosultak 44,7, a felnőtt lakosság 53,7 százaléka -, közülük 1 705 090-en már a második adagot is felvették.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com