Amerikai járványügyi szakemberek: a delta variáns súlyosabb betegséget okozhat, mint a Covid-19 más változatai

0

A koronavírus gyorsan terjedő delta variánsa súlyosabb betegségeket okozhat és fertőzőbb, mint a Covid-19 más változatai – áll az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) belső jelentésében. 

A The Washington Post beszámolója szerint a belső dokumentum arra sürgeti az amerikai egészségügyi tisztviselőket: „ismerjék el, hogy a háború megváltozott”. A lap által idézett – még hivatalosan nem publikált – adatok azt mutatják, hogy a COVID-19 ellen beoltott személyek ugyanolyan könnyen továbbadják a delta variánst, mint a még be nem oltott emberek. A Post beszámolója szerint a dokumentumban szó esik az egészségügyi szakemberek aggályairól azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi oltások hatékonyak-e a delta variánssal szemben és szükség van-e egy esetleges emlékeztető oltás beadására.

Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ igazgatója pénteken a CNN amerikai hírtelevíziónak azt mondta: „Az embereknek meg kell érteniük, hogy nem farkast kiáltunk. Ez komoly. Ez (a delta variáns) az egyik legfertőzőbb vírus, amit ismerünk.” A CDC kedden adott ki útmutatást arra vonatkozóan, hogy a beoltott embereknek is maszkot kellene viselniük beltéren, a járványügyi szempontból kockázatos régiókban.

A The New York Times, amely a dokumentum másolatát is megszerezte, arról számolt be, hogy a delta variáns fertőzőbb lehet, mint a SARS, az Ebola, a közönséges náthát, az influenzát és a himlőt okozó vírusok, és ugyanolyan fertőző, mint a bárányhimlő. Egy a lapnak nyilatkozó szövetségi tisztviselő azt mondta: az ügynökség „komolyan aggódik a beérkezett adatok ismeretében, amelyek azt mutatják, hogy a delta variáns olyan komoly fenyegetést jelent, amely azonnali cselekvést igényel”.

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön szigorúbb járványügyi követelményeket jelentett be az amerikai szövetségi kormány alkalmazottjaival szemben, hogy a koronavírus elleni oltásra ösztönözze őket, illetve a többi amerikai munkavállalót is. Biden úgy fogalmazott: „a járvány elleni harcnak még koránt sincs vége.”

A szövetségi alkalmazottakra és a szövetségi szervekkel szerződésben állókra vonatozó szigorúbb előírások értelmében mindnyájuknak fel kell mutatniuk a munkahelyükön „az oltási státuszukat” bizonyító dokumentumokat. Aki nem tudja bizonyítani, hogy megkapta a teljes oltást, kötelezően maszkot kell viselnie a munkahelyén, bárhol is dolgozzék, illetve be kell tartania a közösségi távolságtartás szabályait más alkalmazottakkal vagy a hivatalokba látogatókkal érintkezve. Emellett hetente egyszer vagy kétszert koronavírus-teszten kell átesniük, de korlátozni fogják számukra a hivatalos utakat is.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com