Decemberben már terjedthetett Európában a koronavírus

0

Egy hónappal korábban Európába érkezhetett az új koronavírus, mint azt eddig bárki feltételezte volna – írja franciaországi információkra alapozva a BBC cikke nyomán a Qubit.

Egy december 27-én Párizs mellett tüdőgyulladás gyanújával kórházba került francia férfiről derítették ki utólag, hogy vélhetően COVID-betegségben szenvedhetett. Ezt most arra alapozzák, hogy újra megvizsgálták a tőle akkor vett nyálmintát. A minta pozitív volt a SARS-CoV-2 vírusra. 

Az új bizonyíték fényében pillanatnyilag a 43 éves francia férfit tartják az európai „patient zero”-nak, vagyis az első európai fertőzöttnek. Orvosa szerint a kórokozó lappangási ideje alapján a férfi december 14-e és 22-e között kaphatta el a vírust. Mindeddig európai járványügyi szakemberek úgy gondolták, hogy az első európai fertőzött Németországban kaphatta el a betegséget egy kínai kollégájától január 19-e és 22-e között. Ha beigazolódik a gyanú, hogy az új típusú koronavírus már egy hónappal korábban terjedt Európában, az teljesen átírhatja mindazt, amit a járvány terjedéséről eddig gondoltak.

A francia férfi a saját elmondása szerint egyáltalán nem járt külföldön, és nem is találkozott külföldiekkel, mielőtt megbetegedett. Amirouche Hammar ráadásul négy nappal azelőtt került kórházba, hogy a WHO kínai irodáját értesítették volna a rejtélyes és aszimptomatikus vuhani tüdőgyulladás-esetekről. Hammar kezelőorvosa, Yves Cohen most azért vizsgálta meg újra a korábban vett és lefagyasztott nyálmintáját, mert szöget ütött a fejébe, hogy a tüdőgyulladás gyanújával kezelt betegének hosszan tartó száraz köhögése és tartós láza volt.

A teljes tartalom a Qubit oldalán olvasható.

Forrás: qubit.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com