Gyógybarlangok Magyarországon

0

A gyógybarlangok mikroklímájuknak köszönhetően bizonyított gyógyhatással rendelkezne. A gyógybarlangban való tartózkodásnak ismert ellenjavallata nincs. Azonban asztmatikus betegségek, hörghurut, légutakat érintő allergiás megbetegedések esetén segítik a gyógyulást.

Magyarországon a számos barlang közül 5 rendelkezik gyógybarlang minősítéssel. Lássuk, melyek azok.

Jósvafő, Béke-barlang

A jósvafői Béke-barlang Magyarország második legnagyobb barlangja, emellett hazánk (és nem mellékesen a világ) első gyógybarlangja. Ma is aktív, a barlang teljes hosszában folyó patakvízzel rendelkezik. Felmért járatrendszerének hossza 8743 m; a járatok átlagos magassága 10-12 m, átlagos szélessége 4-5 m, ebből terápiás célra (két teremre osztva) mintegy 340 m2-nyi barlangrészt használnak. Már a barlang feltárása (1952) közben feltűnt, hogy a napokon át a mellig érő 10°C-os vízben dolgozó kutatók nem betegnek meg. Sőt, néhány alkalommal azt is megfigyelték, hogy a lázas, láthatóan beteg dolgozók mindig „gyógyultan” jöttek ki. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetének kutatói aztán 1953-ban a barlang levegőjéből mintegy 72 fajta (részben addig ismeretlen fajhoz tartozó) penészgombát talált, melyek némelyike igen nagy hatású antibiotikumot termel. Későbbi kutatások megállapították, hogy a barlangból nyert kondenzvízben magas az oldott kalciumtartalom, mely a nyálkahártyákkal érintkezve görcsoldó, gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatású. Mindezek alapján bebizonyosodott, hogy a Béke-barlang levegőjének nagyon magas pára- és sótartalma, abszolút pormentessége, valamint penészgomba spórái által termelt antibiotikumok együttes hatása az asztmában és bronchitiszes jellegű betegségekben szenvedők gyógyítására alkalmas.

Tapolca, Városi Kórház Gyógybarlangja

A tapolcai Kórház-barlang hossza kb. 300 m. Levegőjének magas a kalcium- és magnéziumtartalma, de egyedülállósága mégsem ebben, hanem a hőmérsékletében van. A mélyből előtörő meleg karsztvízforrások következtében a barlang hőmérséklete a hazai barlangokénál lényegesen magasabb, 17-18°C körüli. Gyógyászati célra a barlang száraz járatait, az ún. Kórház-barlangot használják. Bár a barlangban 1972 óta folynak rendszeres barlangterápiás kezelések, a Kórház-barlangot az Egészségügyi Minisztérium csak 1982-ben nyilvánította gyógybarlanggá.

Budapest, Szemlő-hegyi-barlang

A Szemlő-hegyi-barlang a budai barlangrendszer része. A látogatók számára 1986-ban nyitották meg. A 2003-ban befejeződött korszerűsítési munkáknak köszönhetően már kerekes székkel is látogatható. A barlang átlaghőmérséklete 12-13°C, relatív páratartalma 100% közelében van. A párakondenzátum számtalan oldott ásványi anyagot tartalmaz, melynek összetétele lényegében a Salvus víznek felel meg. A barlang gyógyhatású klímájának terápiai hasznosítása 1990 óta folyik a Szent János Kórház kihelyezett részlegeként a barlang Óriás-folyosójában.

Miskolc, lillafüredi István-barlang

A lillafüredi István-barlang festői környezetben, a Palota Szálló közelében nyílik, hossza 350 m, legnagyobb mélysége 55 m. A barlang meteorológiai viszonyait 1960-61-ben Szabó Gyula vizsgálta. Az ő megfigyelései alapján tudjuk, hogy a barlangban az évi középhőmérséklet a bejárat közelében 6°C, a Nagy-teremben 7°C, míg a barlang belső részeiben (Tordai-hasadék) már 9,4°C. Az évi hőingás a bejáratnál eléri a 12°C-ot, de a barlang belsejében néhány tized fok. A relatív páratartalom a bejárati szakaszon 89-96% között váltakozik, a belsőbb szakaszokon viszont állandóan 100%. A lillafüredi Szent István-barlang Fekete-termének mikroklímája, az ingerszegény környezet igen jótékony hatású krónikus légzőszervi betegségben szenvedőkre. A barlangterápiára alkalmas kúraterem a Fekete-teremben került kialakításra, amely a turisták elől elzárt. Mérések szerint a terem hőmérséklete 10°C körüli. A relatív páratartalom meghaladja a 80%-ot. Az aeroszol kalcium- és magnéziumtartalma jelentős. A barlang levegőjének portartalma, baktérium- és gombaszáma elhanyagolható. A radon szintje alacsony. Vízszintes irányú légmozgás nincs. A terem természetes légcseréjét a fölötte lévő óriási kürtő biztosítja.

Abaligeti-barlang

Abaligeti-barlangban, akárcsak a többi gyógybarlangban, igen magas (96%) a levegő relatív páratartalma. A párakondenzátumban megfigyelhető magas kalciumtartalom hatását fokozza a feltűnően magas magnézium koncentráció (84 mg/l a más barlangokban szokásos 1-8 mg/l helyett!). Megfigyelték, hogy a barlangi levegő radioaktivitása is lényegesen magasabb, mint a felszínen. Mindezek a hatótényezők hozzájárulnak a légzőszervi megbetegedésekben, elsősorban idült hörghurutban szenvedők gyógyulásához.

Forrás: Pannondoktor/met.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com