Beszélgetés a magasvérnyomás-betegségről – Szakértőnk Dr. Ajtay Zénó

0

Magyarországon a szív és érrendszeri betegségek a vezető halálokok, ennek következtében jelentős a megrokkant betegek száma is. Ebben a vérnyomás betegség az egyik fő rizikófaktor. A vérnyomás értékek változásáról Dr. Ajtay Zénó kardiológust kérdeztük. 

A hírek arról szólnak, hogy a már belénk sulykolt elérendő 140/90 Hgmm vérnyomás értékek megváltoztak. Miként kerül át ez a változás az orvosi gyakorlatba?

Már 1998-ban próbálták optimalizálni a kezelés által elérendő vérnyomás célértékeket. Akkor a HOT vizsgálat (Hypertension Optimal Treatment) több fontos eredmény hozott:

  1. 6113 65 év feletti betegen végzett vizsgálat igazolta, hogy a vérnyomás 138,5/82,6 Hgmm alá csökkentése mérsékli legjobban a szív érrendszeri betegség kockázatát, mégpedig közel 30 %-kal.
  2. Akkor a vérnyomás további csökkentésének nem látták hátrányát, de hasznát sem.
  3. A kis dózisú Aszpririn (lázcsillapító adag kevesebb, mint 1/5-e) további 15 %-kal csökkentette az összes jelentős szívérrendszeri eseményt, 36%-kal a szívinfarktusok számát.

További vizsgálatok fiatalabb korosztályokban is előnyös rizikó csökkenést igazoltak, ami alapján kialakult a sajtó által is jól kommunikálható 140/90 Hgmm célérték.

De úgy hallani, hogy ez jelentősen megváltozott, jelenleg 130/80 Hgmm alatti értéket ajánlanak.

A közelmúltban a magas vérnyomás definíciójára és kezelésére vonatkozó irányelvet az American Heart Association és az American College of Cardiology, a két legjelentősebb amerikai szakmai szervezet megváltoztatta. Fontos hangsúlyozni, hogy az európai ajánlás, még nem fogadta be az amerikai álláspontot. 14 éve ez az első jelentős változás az ajánlásokban.

Az új ajánlás szerint már a 130/80 Hgmm feletti vérnyomás is magasnak számít, a korábbi140/90-es értékkel szemben. A változtatás fő célja, hogy az eddig nem betegnek, hanem „magas-normális” vérnyomásúnak nevezett, még nem kirívóan magas vérnyomású csoportban megkezdjék az életmód változtatásra való figyelem felhívást, mielőtt gyógyszeres kezelést alkalmaznának, szorulnának.

További vizsgálatok eredményei tolták lejjebb a korábbi vizsgálatok alapján megalkotott célértékeket:

SPRINT (Systolic Blood Pressure Intervention Trial) nevű kutatás: 50 év feletti hypertoniásokat vizsgáltak, akik legalább egy másik szív-érrendszeri rizikófaktorral is rendelkeztek. Ha 120-as szisztolés értéket céloztak meg a kezeléssel, közel egyharmadával csökkent a szívinfarktus, szívelégtelenség, stroke és az akut koronária szindróma esélye,140-es szisztolés célértékhez képest. Érdekes módon hasonló eredmények jöttek ki a 75 éves és annál idősebb korosztályban is.

Az eredmények azt sugallják, hogy elsősorban az idősebb korosztály az érintett?

Igen, de nemcsak ők, hanem az egész egészségügy, és a társadalom is új lehetőségeket és feladatokat kap.

Hogy miért?

Azért, mert  a 65 éven felüliek 75%-a , a 44 év alattiak 25%-a,  a 45-54 év között a populáció 47 %-a, és az 55-64 év közötti korosztály 66 %-a tekintendő ezután magasvérnyomás betegnek.

Ezzel a csökkentéssel, melynek során az idősebbeknél a fiatalabbakkal azonos célértékeket jelöltek ki, jelentősen csökkenthető a 65 éven felülieknél a szívinfarktus, a stroke, a szívelégtelenség, illetve a szív-érrendszeri okok miatt bekövetkező halálozás kockázata.

Gondoljunk csak arra, hogy az idősebb korosztály így több mint 2/3-a beteg. Ez költséggel jár, de, ha egy kicsit számolunk, az egészség a legjobb befektetés, már 5 év múlva behozza a kezelés az árát! A vérnyomáskezelés olcsóbb, mint ez szívkatéterezés, szívműtét, vagy egy stroke utáni közel egy éves rehabilitáció.

Ezek szerint sokan, akik eddig azt hitték, hogy nincs még hypertoniájuk, vagy azt hitték, hogy jól vannak beállítva, kezdhetik elölről az egészet?

Igen. De az amerikai ajánlás az életmód változtatást hangsúlyozza első helyen.  A vérnyomás kezelés nem gyógyszeres útja az, amit mindig el kell mondanunk a betegeinknek. Sajnos ez a fáradságos út, nem elég naponta 1-2 tablettát bevenni.

Ha jól értem, csak akkor hat, ha komolyan veszik az életmód változtatásra tett javaslatot? Mit jelent az életmód változtatás? Mindenki beszél róla, de kevesen tudnák maradék nélkül felsorolni.

  1. Rendszeres testmozgás, (heti 4×30 perc) 5-20 Hgmm csökkenést eredményezhet.
  2. Testsúlycsökkentés 10 kg fogyás 10 Hgmm csökkenéssel egyenértékű átlagosan.
  3. Dohányzás 6-15 HGmm
  4. Mértéktelen alkoholfogyasztás csökkentése (maximum napi borfogyasztás 9-12%-os alkoholból, 2-3 dl/nap) 6-15 HGmm
  5. Sószegény értrend 2-4 Hgmm
  6. Zöldség és gyümölcsfogyasztás, bő Kalcium tartalmú diéta 2-4 HGmm
  7. Rendszeres életmód-alvásrendellenességek kizárása (pl.: alvási apnoe)
  8. Fokhagyma, Galagonya, Fagyöngy készítmények fogyasztása

Ezek jól mérhető vérnyomás csökkenést okoznak, vessük össze, hogy egy gyógyszer maximum dózisával 10-12 Hgmm vérnyomás csökkenés érhető el!

A helyes életmód minden életkorban gyógyító hatású lehet, a gyógyszeres kezelés mellett fontos kiegészítő hatása van. A célértékek, a kezelés mindig személyre szabott, tartós eredményt csak rendszeres kontroll mellett érhetünk el.

 

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com