Több bajt okoz a cukor, mint gondoljuk

10

A cukor – sokszor rejtve – rengeteg ételben, italban ott van a reggeli kávétól kezdve a salátaöntetektől a gabonapelyhekig. Jelenleg a túlzásba vitt cukorfogyasztást a legnagyobb egészségügyi kockázatként emlegetik, az emberek nagy része pedig jóval többet fogyaszt az ajánlott napi mennyiségnél.

A cukorbevitel csökkentésének éppen ezért nagyon sok egészségügyi előnye van. Segít például csökkenteni a vérnyomást, így megelőzhetők a keringési rendellenességek. Ha kevesebb cukrot eszünk, a koleszterinszintünk is alacsonyabb lesz, ezért a szívbetegségek kialakulásának esélye is csökken. Ezek az előnyös hatások már egy olyan egyszerű változtatással is elérhetők, ha például elhagyjuk a cukros üdítőket, gyümölcsleveket.

Ha kevesebb cukrot viszünk be, az a fogaink épségének megőrzése mellett mellett az agyműködésünknek is jót tesz – kutatások kimutatták, hogy a túlzásba vitt cukorfogyasztás befolyásolja a kognitív képességeket, és csökkenti azoknak a fehérjéknek a termelődését, amik a memória működéséért felelősek. Egy alacsonyabb cukortartalmú diéta segítségünkre lehet abban is, hogy megelőzzük a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását, sőt, még a depresszióét is.

Ha szebb, egészségesebb bőrt és kevesebb ráncot szeretnénk, akkor is együnk kevesebb cukrot – így biztosak lehetünk benne, hogy a szervezetünk megfelelő mennyiségű elasztint és kollagént tud termelni, ami elengedhetetlen a bőr feszességéhez, ráadásul kevesebb lesz a pattanásunk, mitesszerünk is.

http://greatist.com/eat/reasons-to-cut-back-on-sugar

Forrás: hazipatika.com

10 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com