A túl sok és gyors tempójú futás épp oly káros lehet, mint a mozgásszegény életmód

2

A túl sok és gyors tempójú futás épp olyan káros lehet az ember egészségére, mint a mozgásszegény életmód – derült ki a Journal of the American College of Cardiology című szívgyógyászati szaklapban közölt dán tanulmányból.

A szakemberek több mint ezer egészséges futó, és nem futó embert vontak be a tanulmányukba. A résztvevőket tizenkét éven át követték figyelemmel.

Az eredmények szerint azok körében volt a legalacsonyabb az elhalálozás kockázata a vizsgált időszakban, akik hetente kevesebb mint két és fél órát futottak egyenletes tempóban. A legmagasabb halálozási arányt a hetente több mint négy órát futóknál, illetve a testmozgást egyáltalán nem végzőknél mutatták ki a kutatók.

A résztvevők által kitöltött kérdőívek alapján a szakemberek arra jutottak, hogy az ideális futási sebesség nagyjából nyolc kilométer per óra, és a legjobb három alkalommal – összesen 2,5 órában – maximalizálni a heti futásmennyiséget.

Az ennél intenzívebben – különösen a heti három alkalomnál többször, vagy több mint tizenegy kilométer per órás sebességgel – futóknál ugyanakkora volt az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik nem futottak – adta hírül a BBC News.

„A testmozgással kapcsolatos útmutatók egyike sem említ felső határt a biztonságos testedzésre vonatkozóan, pedig valószínűleg létezik” – mondta Jacob Louis Marott, a koppenhágai Frederiksberg Kórház kutatója.

A szakemberek egyelőre nem tudják biztosan, hogy mi áll az eredményeik hátterében, de úgy sejtik, hogy a hosszú távú, kimerítő, állóképesség-fejlesztő testedzés a szív és az artériák kóros szerkezeti átalakulását idézheti elő.

Maureen Talbot, a Brit Szívalapítvány munkatársa szerint a tanulmány azt mutatja, hogy nem kell maratonokat futni ahhoz, hogy az ember megőrizze szíve egészségét. „A könnyed és mérsékelt kocogás jóval hasznosabb lehet, mint az inaktív életmód, vagy a túlságosan megerőltető futás, és akár évekkel meghosszabbíthatja az ember életét” – mondta a szakember.

Mint hozzátette: a hetente ajánlott 150 percnyi mérsékelt intenzitású testedzés soknak tűnhet, de már az élénk séta is hatékony mozgásformának számít.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com