A szolgáltatások bővítését tervezik a szekszárdi élményfürdőben

3

A borongós nyár ellenére is eredményes szezont zárt a Szekszárdi Élményfürdő – idézi a teol Ács Rezső alpolgármestert, az elmúlt hónapokat értékelő sajtótájékoztatón.

Vasárnap bezárt a Szekszárdi Élményfürdő, ám ezzel együtt hétfőn megnyílt a Toldi utcai fedett uszoda, ahol már a szauna is üzemel.

Ács Rezső alpolgármester elmondta, hogy annak ellenére jónak mondható a szezon, hogy az időjárás nem igazán kedvezett a strandra vágyóknak. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy 60.064 vendége volt idén a fürdőnek, közülük 32 ezren szekszárdiak. A látogatóknak több mint a fele gyerek volt, ami ráerősít a strand családbarát jellegére. Sőt, a következő évben további előrelépés várható, ugyanis elkészültek a gyerek- és bébimedencék bővítésének tervei, és a jövő évi szezonra megkétszereződhet ezen medencék vízfelületének nagysága.

A következő időszak fejlesztési terveiről elmondták, szakemberek vizsgálják annak lehetőségeit, hogy megépülhessen egy új csúszda, illetve hullámgéppel és szörf élményelemmel bővülhessen a fürdő kínálata- írja a teol.hu

Forrás: teol.hu

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com