Ki ne hallott volna már a sztereotípiáról, miszerint a kutyák odaadóak és segítőkészek, míg a macskák függetlenek, avagy – kevésbé kedves megfogalmazásban – önzők? Ez a megállapítás ugyan erősen leegyszerűsített, ám egy új kutatás szerint van alapja: a magyarázat pedig feltehetően a két faj merőben eltérő evolúciós fejlődésében rejlik – írja az ELTE Biológiai Intézet.
Az ELTE Etológia Tanszék és a HUN-REN–ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kutatói a rangos Animal Behaviour folyóiratban publikálták friss kutatásukat, amelyben azt vizsgálták, miként viselkednek a képzetlen, kedvencként tartott kutyák és macskák, valamint a 16–24 hónapos gyerekek, amikor egy ismerős személy a közelükben egy elrejtett tárgyat keres. Arra voltak kíváncsiak, mely fajok hajlamosak spontán proszociális (azaz másokat segítő) viselkedést mutatni anélkül, hogy jutalmat kapnának érte.
Ehhez természetes helyzetben vizsgálták az alanyok viselkedését: a szülő/gazda egy olyan tárgyat keresett, amelyet a gyerek, a kutya vagy a macska szeme láttára rejtett el a kísérletvezető. A teszt során nem kért közvetlen segítséget, csak aggodalmasan keresgélt. A kutatók megfigyelték, hogy az alanyok hogyan reagálnak a keresgélésre: például váltogatták-e a tekintetüket a tárgy és a szülő/gazda között, megközelítették-e a tárgyat, vagy odavitték-e hozzá.
„Az ilyen korú gyerekekről már ismert volt, hogy segítséget nyújtanak hasonló helyzetekben. Az, hogy a mi kísérletünkben a korábbi eredményeknek megfelelően viselkedtek, azt bizonyítja, hogy a módszerünk tényleg jól mérte a segítő hajlamot – mondja Csepregi Melitta, a tanulmány első szerzője. – A kutatás legfontosabb eredménye, hogy
a kutyák többsége a gyerekekhez nagyon hasonló módon viselkedett.
Bevonódtak az elrejtett tárgy keresésébe, és több mint háromnegyedük mutatott valamilyen segítő viselkedést. Ami azért különösen figyelemre méltó, mert nem voltak tréningezve hasonló feladatokra, a segítségért cserébe nem kaptak jutalmat, és a gazda által keresett tárgy — egy egyszerű mosogatószivacs — sem volt érdekes a számukra.”
Bár a macskák is ugyanúgy odafigyeltek a gazda furcsa viselkedésére, mint a kutyák vagy a gyerekek, jellemzően nem mutattak segítő viselkedést, kivéve a kontroll helyzetben, amikor a saját kedvenc játékuk vagy élelmük volt elrejtve.
„Mindez arra enged következtetni, hogy az emberekre jellemző, spontán segítő viselkedések megjelenéséhez nem elég az, ha egy háziasított faj szoros társas kapcsolatban él az emberrel” – magyarázza Gácsi Márta, a kutatás vezetője.
A kutatók szerint a különbség oka a két faj evolúciós különbségeiben keresendő.
A kutya őse társas faj volt, és a háziasítás során évezredeken át az emberrel való együttműködésre lett szelektálva. Ezzel szemben a macskák magányos őstől származnak, és feltételezhetően egyfajta öndomesztikáción mentek keresztül, amelynek során az emberekkel való interakciók jóval kisebb hangsúlyt kaptak.
A kutatók szerint mindez nem azt jelenti, hogy a macskák „önzők” lennének. Esetükben sokkal inkább arról lehet szó, hogy ha nem áll érdekükben, nem vesznek részt a gazda tevékenységében, ami jól tükrözi az embertől való viszonylagos függetlenségüket.
Az ember közvetlen környezetében élő társállataink összehasonlításán alapuló kutatások új megvilágításba helyezik a segítő viselkedés és az együttműködés evolúcióját — és azt is, hogy miért viselkednek kedvenceink olyan különbözően, amikor jól jönne egy segítő kéz (vagy mancs).
Forrás: ELTE Biológiai Intézet
